Erdős Virág




Napló


Ma reggel korán keltem, átgondoltam a teendőimet, aztán alaposan megmostam a fogamat, hogy ne rohadjon el. Jó reggelt, itt a tej, öltözködni kell, mondta édesanyám, és segített bekötni a cipőfűzőmet. Útközben számos balesetet láttunk, mivelhogy a városszéli huligánok szánt szándékkal ráfekszenek a villamossínre, és nem gondolkoznak. Már majdnem odaértünk az óvodához, amikor eszünkbe jutott, hogy elfelejtettük elzárni a gáztűzhelyt, de akkor már mindegy volt, mert akkorra már az egész lakótelep felrobbant és mindenki meghalt. Nem hiába rettegtünk, Mári dadus ma reggel is ránkripakodott, aztán felmászott a toronyba, megkérdezte hány óra, és anyukámnak úgy kellett szégyenszemre elkullognia. Délelőtt beszorult a fejem a mászókába, és leszakadt, de nem érdekes. Az iskolában már jobban vigyáztam, csak az volt a baj, hogy kórokozó került az ivólémbe és kénytelen voltam lehányni az előttem ülőt. Domborzati elemekből négyötödöt kaptam, és féltem, hogy majd édesapám büntetésből agyonver, és tényleg. Hazafelé vigyázatlan voltam, mert átvágtam, pedig nem szabadott volna, és a bokrok között olyat láttam, amit életem végéig nem felejtek el. Szolfézs helyett szerettem volna csókolózni a Hadnagy Attilával, de az nem akart. Otthon édesanyám megkért, hogy legyek tekintettel az idegállapotára, és ne próbáljam megakadályozni, hogy felvágja az ereit, mire én szépen fogtam magamat, beköltözködtem az ágyneműtartóba és zokszó nélkül kihegyeztem a ceruzáimat. Ezt követően az egész délutánt tanulással töltöttem, hogy felvegyenek az egyetemre, de sajnos nem vettek fel, úgyhogy végül meg kellett próbálkoznom sokadszorra is. A professzornál ma is éppen én voltam a századik, és pechemre pont Kantot húztam, úgyhogy hiába is érveltem, hogy félelem és reszketés, mert erre ő „a priori” rávágta, hogy felettem a csillagos ég. Ettől picit elbizonytalanodtam, viszont a Gorkij könyvtár kapujában már ott várt a férjem, úgyhogy rögtön el is utaztunk Mátraszentimrére, hogy megünnepeljük a házasságunkat. Hazafelé még beugrottunk a G-Roby-ba, hogy mind egy szálig elköltsük a mosógéprevalót, aztán otthon fészket raktunk, kirámoltunk, bespájzoltunk, és én végre leültem a számítógépemhez, hogy megtaláljam a megfelelő kifejezést. Addig-addig gondolkoztam, mígnem végül kisütöttem valamit, mert azt még a legkisebbik gyerekem is szereti. Vacsi után bekapcsoltuk a televíziót, aztán ide-oda szaladgáltunk a lakásban, és mindenki elmondhatta a gondolatait. A fiaim egy idő után fedezékbe vonultak, magukhoz vették az alvóállatkáikat, és izgatottan követték a fejleményeket. Szerettem volna megkímélni őket a további kellemetlenségektől, de nem sikerült, mert sajnos mindig pont akkor néztek oda. Lefekvés előtt elmagyaráztam nekik, hogy most már eléggé nagyok, úgyhogy meg kell szépen érteniük, hogy itt a vége, fuss el véle, köss csomót a legvégére. A férjemtől sem ellenségként váltunk el, hanem úgy, hogy aludj jól. Aztán éjféltájban ágyba bújtam a szeretőmmel, és ától cettig kitárgyaltuk a történteket, csakhogy ahogy lenni szokott, elaludtunk mindörökre, úgyhogy most már sohase fog kiderülni, hogy --.


Az öngyilkos merénylő dala

mit nekem
to be or not:
éljenek a halottak

Egy
buszra szálltunk,
ők meg én,
és ebből lett a baj,
egy férfi,
és két kisgyerek,
s még szám szerint:
sokan.

A Felszabtérről indulunk,
a Jégbüfé elől,
de állni látszik, s hopp,
egy perc, és megáll
az idő.

A bliccelőknek máshol jár,
de helyén
az esze,
ez üldögél,
az ácsorog, én
magam vagyok nagyon, csorog,
akárhogy is van a dolog,
költő vagyok, mit érdekel,
nekem itt most
ülni, állni, ölni, halni kell.

Ki buszra száll, az mind vidám, ha
épp van rá oka,
és nem lesi, hogy kibe szorult
valami hiba,

egy bomba pont, vagy bármi más,
egy trüsszögés,
egy taknyolás,
egy közveszélyes látomás,
vagy épp egy bátor, szép, szabad,

de meg nem gondolt gondolat,
és hogy mi van,
ha éppen ő,
e nyeszlett, nyafka, szőke nő
az intifáda titkos bajnoka.

A videón majd rajta lesz,
(a komódon hagyom),
hogy nem volt bennem semmi félsz,
és semmi szánalom.

S hogy lehetett volna
máshogy is,
könnyű, fehér ruhában is,
ha nincs ez a csador.

Megalkotom szerelmemet, íme
kész a mű.

Nem mondom, hogy elegáns,
hogy briliáns,
hogy parvenü,
mert béke van,
nem háború,
s te úgysem értesz
arabul,
de mindegy, Isten látja, ahogy
fekszem a napon.

Gyilkos vagyok,
ne ordíts,
tudom.

Ha az vagyok,
hát leszarom,
itt úgyis minden csupa rom,
hol bank állott, most kőhalom,
s a hídfőnél majd, felteszem,
leáll a forgalom.

A Rudas
az már messze van,
és Palesztina veszve van,
itt döglök,
nini,
a placcon,
az arcodba fröccsen
az arcom,

és nézem,
ahogy azok a véres,
kicsike fejek, mint a labda,
az elbitangolt kicsike kezek, a lábak,
a belek,
mint a sálak,
keringenek, szállnak a magasba.



Ha tetszett:
Belső udvar (Kijárat, 1998)
Lenni jó (Magvető, 2000)
Másmilyen mesék (Magvető, 2003)
Korniss Péter : Udvarok: fotók Erdős Virág írásaival (Főpolgármesteri Hivatal, 1993)

Hozzászólások ()

(/

Oldalak: 1
Bejelentkezés
Hírlevél
Könyvtárkereső
Szolgáltatáskereső
Keresés a katalógusban
Távhasználat
Keresés