Részlet a könyvből:
“ ... - Ez a szám - mondta, és ismét föltette a lemezt - mindig úgy megnevettette!
Volt annyi eszem, hogy ne kérdezzem meg, miért zokog ő most mégis. Inkább odakuporodtam mellé, és hallgattam a dalt, ami végre segített neki kiadni a könnyeit.
Minden élethez tartozik kísérőzene.
Van egy dallam, amitől mindig a nyárra kell gondolnom, ahogy babaolajjal kenem a hasamat, hogy tökéletesen lebarnuljon. Egy másik arra emlékeztet, amikor elkísértem apát vasárnap reggel a New York Timesért. Egy harmadikról eszembe jut, amikor hamis igazolvánnyal jutottam be egy bárba, és egy olyan szám is van, amely visszahozza Isobel unokatestvérem tizenhatodik születésnapját: elbújtunk egy fiúval a szekrénybe, akinek paradicsomleves-szagú volt a lehelete.
Szerintem a zene az emlékezés nyelve.
Wanda, az ügyeletes ápolónő az Árnyas Liget Szeretetotthonban átnyújtja az ideiglenes belépőmet, noha tavaly óta járok az otthonba, hogy a bentlakókkal dolgozzak.
- Ma hogy van? - kérdezem.
- A szokásos - feleli Wanda. - Hintázik a csilláron, és dzsiggeléssel kísért árnyjátékkal szórakoztatja a közönséget.
Elvigyorodok. Mr. Docker a szenilitás utolsó szakaszában jár. A tizenkét hónap alatt, amióta a zeneterapeutája vagyok, kétszer lépett velem kapcsolatba. Egyébként ül az ágyában vagy egy kerekes székben, keresztülbámul rajtam, és semmire sem reagál.
Amikor azt mondom az embereknek, hogy zeneterapeuta vagyok, azt hiszik, hogy gitározok a kórházban a fekvőbetegeknek, mint egy előadóművész. Pedig az én munkám inkább olyan, mint a gyógytornászoké, csak én zenét használok futópad meg kapaszkodók helyett. Ha viszont ezt mondom, általában leírnak, mintha valami New Age-es marhasággal foglalkoznék.
Holott ez nagyon is tudományos dolog. A CT-felvételeken is látszik, hogy a prefrontális agykéreg mediális régiója kivilágosodik a zenétől. A zene bekapcsol egy emléket, amely játszani kezd az agyunkban. Hirtelen meglátunk egy helyet, egy embert, egy eseményt. A színes emlékeket felidéző reakció aktivizálja az agyat. Ezért van az, hogy még egy szélütés után is fel tudják mondani a betegek a dalszövegeket, pedig beszélni nem tudnak, és az alzheimeresek is emlékeznek fiatalságuk slágereire.”
A szerző megjegyzése
"A könyv hanganyagát azért készítettük, hogy megszólaltassa Zoe alakját, és életre keltse az olvasó számára. A zenét nem lehet" helyes" vagy "helytelen" módon keverni a regénnyel, de mialatt Ellen Wilber és én a dallamokat és a szöveget írtuk, gondolatban mindegyik számot összekapcsoltuk egy fejezettel. Olvasóm a fejezeteket elválasztó táblázatokban megtalálja a dalokat, ha netán meg akarná hallgatni őket azokon a pontokon, ahol éppen tükrözik Zoe pillanatnyi érzéseit és gondolatait. Jó szórakozást!"
A kötethez tartozó dalokat és dalszövegeket letöltheti Jodi Picoult honlapjáról.