Bár a meghirdetett pályázat uniós országra irányult, ezúttal rendhagyó módon egy olyan európai országot szeretnék bemutatni, mely, bár hivatalosan még nem az Európai Unió tagja, csatlakozását nem gazdasági szintje késlelteti, hiszen szinte az élet minden területén irigylésre méltó fejlettségnek örvend. Példamutató gazdasági és környezeti intézkedéseinek és nyitott hozzáállásának köszönhetően méltán jelölt a csatlakozásra, s a gyakorlatban igen szoros együttműködésben áll az uniós országokkal mind hivatalos, mind személyes szinten. Írásommal szeretném alátámasztani, hogy a távoli táj valójában mennyire közeli, hiszen számtalan párhuzamot vonhatunk a két ország között, s bár Izland igencsak közel áll az amerikai kultúrához, valójában ízig-vérig Európa!
Témaválasztásomat az motiválta, hogy 2004 októberében lehetőségem nyílt középiskolai ösztöndíjjal Izlandra utazni a Socrates-Comenius Program által hirdetett „Víz az élet alapja” projekt keretében. Az izlandi diákokkal együttműködve a mindkét országra jellemző termálvízkincs jelentőségét tanulmányoztuk. Bár akkoriban még nem tudatos gazdasági és idegenforgalmi szemlélet vezérelt, a két ország között meglévő természeti párhuzam és az együttműködés szükségessége intenzíven felkeltette érdeklődésemet.
Izlandról talán a legnehezebb élménybeszámolót írni, hiszen aki nem élte át a varázsát, nem szívta be a levegőjét, nem mártózott meg legendás termálvízében, nem járta be földöntúli tájait, az sosem tudja elképzelni, milyen szerencse éri azokat, akik eljutnak a Föld ennek a kevésbé ismert, de annál értékesebb pontjára.
Kópavogur; Ásta; Bláa Lónið; Aurora Borealis; Gullfoss; Hekla; Ég heiti; Ungverjaland; fiskur; sanður; a füstölgő öböl... Utazásom előtt ezek a szavak számomra is útikönyvbe való, érthetetlen betűhalmazok voltak, most azonban mindegyiket ismerem és mindegyikhez egy-egy emlék köt.
Kópavogur a város neve, ahol a házigazdám, Ásta lakik; megmártóztunk a mesés Bláa Lónið–ban, vagyis a termál vizű Kék Lagúnábn; láttuk az Aurora Borealist, vagyis az északi fény zöldes játékát a sötét égbolton és a Gullfosst, a mesés vízesést. Túránk során feltűnt előttünk a hatalmas Hekla vulkán, és már azt is tudjuk, hogy a főváros, Reykjavík neve füstölgő öblöt jelent. Elég nehezen, de az izlandi nyelvet is megízleltük, mostanra már be tudok mutatkozni: Ég heiti Dóra, és tudom, hogy hazám neve Ungverjaland.
És bár mindenki azt hinné, hogy az emberek halon /fiskur/ élnek, valójában nem esznek belőle többet, mint mi, jobban kedvelik a népszerű sanðurt, vagyis a bárányt.
Az érintetlen természet varázsa meghódítja az ember szívét, megszabadítja minden feszültségtől, s kérdések sorát veti fel bennünk. Szembesülünk a ténnyel, hogy az ember milyen kicsi a természet erői mellett, s átélünk egy újfajta harmóniát, hogy részei lehetünk ennek a csodának.
S miközben a kopár lávamezőkön és kőtengereken barangolunk, úgy érezzük, akár a Holdon is lehetnénk. Amikor a buszból óvatlanul kiszállunk, nem számolunk a metsző széllel, ami hirtelen arcunkba csap, hiszen nincsenek fák, amik jeleznék nekünk az erejét. Azután egy kicsivel arrébb – mintha tündérmese helyszíne kelne életre – a kövek közül hőforrások bugyognak, vagy nagy erejű vízesések zúdulnak alá.
Azt hihetnénk, hogy a természet zordsága a lakosságra is hasonló hatással van, de a hűvös és tartózkodó viselkedés helyett délies temperamentummal és határtalan életkedvvel találkozhatunk – közel az Északi-sarkhoz.
Rádöbbentünk, hogy a kultúrák hihetetlenül különbözhetnek egymástól egy adott kontinensen belül is, de ha ezeket kölcsönösen megértjük és elfogadjuk, életre szóló barátságokat köthetünk a világ másik pontján – akárcsak a mi esetünkben. Hihetetlen belegondolni, és büszke vagyok rá, hogy legjobb barátaim most több ezer kilométerrel távolabb készülnek egy igazi északi karácsonyra, valódi rénszarvasok között. Az információs technológiának köszönhetően azonban szerencsére már minden nap beszélhetünk, és beszélünk is, még 5 év után is! Így lesz a távoli országból „szomszéd”, a távoli emberekből „barát”. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az öröm, hogy az óta már többször is vendégül láthattuk őket Budapesten.
Kint létünkkor furcsa volt szembesülni olyan tényekkel, hogy a diákok 14 éves korukban kivétel nélkül dolgozni kezdenek tanulás mellett, hogy az iskolarendszer mennyire különbözik a miénktől, milyen sokat esznek a hideg miatt és az életminőségük mennyire színvonalas – köszönhetően a magas béreknek és a tiszta természet jótékony hatásának. Számukra „természetes” jelenség a környezetbarát fehér gőzfelhő, melyet a hidrogén-meghajtású buszok bocsátanak ki; a termálvíz jellegzetes illata, mely a csapból folyik otthonaikban, valamint a fűtés megoldása szintén geotermális energiával. Megdöbbentő volt látni, milyen természetességgel épült be mindennapi életükbe a környezettudatosság.
Fejlett gazdasága, valamint az emberek környezetbarát mentalitása révén az északi ország idejében felismerte és kidolgozta az alternatív energiafelhasználást, és a felmerülő gazdasági érdekütközések ellenére stabilan fejlődik – példát mutatva és együttműködésre buzdítva hasonló adottságú, szerényebb lehetőségekkel rendelkező országunkat. Meglátásom szerint Izland mind külgazdasági, mind személyes szinten nyitott az együttműködésre hazánkkal, s egy kölcsönösen pozitív hozzáállással egyenrangú partnerekké válhatunk. Vajon idővel képes lesz országunk kiaknázni a kitűnő földrajzi fekvés előnyeit, legyőzni a távolságból eredő kétségeket és követni a „termálrokon” példáját?
Meglepő volt hallani, hogy a „Jég országában” évek óta nem esett hó, s miután téli képeket mutattunk nekik a Mátyás templomról, a mi amúgy kiszámíthatatlan hóesésünk keltett bennük nosztalgikus vágyakozást. És bár a világ egyik legfejlettebb országáról van szó, a legtöbben még nem ültek metrón, nincsenek monumentális történelmi épületeik és nem is tudják milyen az igazi csúcsforgalom. Mindez persze érthető, ha hozzátesszük, hogy a Magyarország nagyságú országban negyed millióan laknak és a főváros mérete egy kisebb magyar városénak felel meg.
Visszagondolva erre a fantasztikus utazásra, úgy érzem, ez a hat nap hihetetlenül gazdag volt egyedülálló programokban, mégis nagyon rövidnek mondható arra, hogy felfedezzük az országot. Tudom, hogy ezen a különleges szigeten minden nap találhatunk valami újat, amitől ráébredünk, hogy mennyire vigyázni kell a világra, amiben élünk és mennyire hálásak lehetünk, hogy mindezt láthatjuk és érezhetjük.
Csak remélni tudom, hogy lesz még lehetőségem visszatérni Izlandra, de mindenkinek szívből ajánlom ezt az ismeretlennek tűnő világot. Úgy érzem, ha átéljük a varázsát, hazatérve saját országunk szépségét is képesek vagyunk jobban értékelni, hiszen a mi csodáink is csak arra várnak, hogy felfedezzük őket. Bízom benne, hogy az elkövetkező években megnő az alternatív energiafelhasználás szerepe Magyarországon, és valóban elmondhatjuk azt, hogy Magyarország is „termálnagyhatalom”. Ehhez azonban nemcsak anyagi, hanem szellemi felkészültség is szükséges, amihez a felnövekvő generációk környezettudatos nevelése nagymértékben hozzájárul.