2009. október 21-től néhány napot töltöttünk egy kolléganőmmel az olasz hon egyik legszebb tartományában, Toscanában.
A dolog úgy indult, hogy az egyik utazási iroda meghirdetett 6 napos útjára jelentkeztünk, leelőlegeztük idejekorán az utat és indulás előtt 2 héttel telefonált az ügyintéző, hogy sajnos nem jött össze a csoport, ezért felajánlott egy másik irodánál egy nappal rövidebb utat, ami egy hónappal később indulna. Nem igazán tetszett ez ilyenformán nekünk, húztuk az orrunkat.
Két nap múlva megegyeztünk egymás közt, hogy most már egyénileg indulunk útnak. Ica magára vállalta, mint informatikus szakember, hogy intézi a foglalást a buszra és a szállásra. A neten a volanbusz.hu-n percek alatt sikerült a helyfoglalás, az előleget elvittük a népligeti buszpályaudvarra, és ezzel az ügy rendben is volt.
Úgynevezett „bed and breakfast” szállást akartunk, azaz reggelit is kaptunk volna. A szállásfoglalás már sokkal körülményesebben ment, mert a kártyás átutalástól kicsit tartottunk, banki átutalást viszont a rendszer nem fogadott el, így ezzel is elment egy hét, anélkül, hogy érdemben valami is történt volna. Újabb próbálkozásunkat már siker koronázta, sikerült egy központi helyen lévő (pályaudvarokhoz is közeleső) utcában, egy régi épület III. emeletén, ifjúsági szálláson, saját fürdőszobás szobát foglalni. Bankkártyás utalással egyenlítettük ki az előleget. (Ez ha mégsem megyünk, elveszett volna!) LIFT NINCS, csupa nagy betűvel, téjékoztatott a weblap, ez egy kicsit húzós lesz, nagy bőrönddel egyszer fel, egyszer le és volt olyan napunk, hogy háromszor is „hazamentünk” kicsi, de nagyon rendes szobánkba.
Ennyit az előzményekről, végre elérkezett a várva-várt indulás ideje, 20 óra tájt indult a nagyon kényelmes Eurolines busz, váltó sofőrökkel, nagyon udvarias, európai szintű szolgáltatással. Arra is ügyeltek a csomagok berakásánál, ki meddig utazik és aki a végállomásig, Firenzéig ment, annak a bőröndje a csomagtérben természetesen legbelülre került. Mindenkinek a bőröndjére fel lett téve a jelölőcímke, a tulajdonos nevével, az úti célt is feltüntetve. A technikai szüneteket előre jelezték, udvarias, kedves hangon, látszott, hogy ők vannak értünk és nem fordítva. Eleinte nagyon élveztük az utat, volt videózás is, hogy jobban teljen az idő.
Láthattuk Triesztet, esti fényeivel, fentről, mint egy kis ékszerdobozt. Éjféltől 4-ig, ½ 5-ig levették a belső világítást is, mindenki próbált aludni, kinek hogy sikerült. Már hajnalodott, Padovából és Velencéből is láttunk egy keveset a buszból. Másnap délelőtt 10 órára értünk a firenzei buszpályaudvarra, menetrend szerint. Innen már csak 10 percre volt a szállásunk, mentünk a húzós bőröndünkkel, mintha egész éjjel nem is utaztunk volna. Könnyen megtaláltuk és már csak a három emeletet kellett „legyűrni „.
Azt elfelejtettem eddig megemlíteni, hogy annyira készültem az útra, hogy már áprilistól elkezdtem autodidakta módra, de nagyon jó tankönyvek segítségével, olaszt tanulni. Mivel itthon azt hallottam, hogy az olaszok nem igazán beszélik az angolt, vagy a németet és egyébként is nagyon tetszett a nyelv, a kiejtése, a dallamos hangsúlyozása. Két alkalommal még olasz tanárnőnél is voltam, aki segítette a legszükségesebb kifejezések gyors elsajátítását.
Így a szállásra érve, mindjárt alkalmazhattam a „tudásom”, megjegyzem angolul jól beszélek, dehát csak nem hiába olaszoztam itthon, hogy ne „Buon giorno”-val köszöntsem a házinéninket, aki nálam valószínűleg jó pár évvel fiatalabb volt....
Valamit ettünk, már nem emlékszem mit, vásároltunk, felfrissítettük magunkat és elkezdtük a városnézést. Elmentünk a Piazza Signoria-ra, ahol mindig sok ember nyüzsög, és megnéztük a régi városházát (Palazzo Vecchio) belülről is. Ilyen helyeken mindig van biztonsági kapu, tele van szobrokkal, műkincsekkel és sok látogatóval, viszont aránylag kevés a teremőr. A téren található Michelangelo Dávidjának másolata (nagyon szép!) Neptunnak a szobra, és ezen a téren majdnem mindig van valami látványosság, pl. térzene, de többször hallottunk itt utcazenészeket, akik egyedül produkálták magukat. Jó lehet ilyen háttér előtt zenélni!Majd sétálgattunk még délután, amíg le nem „szakadt” a lábunk.
Másnapra, mivel borús és esős időt ígértek, és az is volt, múzeumlátogatást terveztünk be. Irány az Uffizi, ami egyébként nagyon közel esik a Piazza Signoria térhez. Igen hosszú sort kellett végigállnunk, két és fél órás volt, de azt mondják, szokott hosszabb is lenni. Ezért azt tanácsolom, annak, aki nem szeretné ezt végigvárni, hogy az útikönyvekben megjelölt utazási irodákban, az Uffizihez közel is, lehet elővételi jegyet is kapni, csak 2-3 euróval kerül így többe. Így a sorban állást ki lehet hagyni. A múzeum anyaga viszont csodálatos, Boticellitől Leonardóig a termek anyaga a festők szerint van csoportosítva. Körülbelül 2 és fél vagy három óra alatt lehet megtekinteni a múzeum teljes anyagát, bent nem szabad fotózni.
Utána ebédelni mentünk, ami a környéken elég drágán sikerült csak. Ebéd után hazamentünk és pihentünk egy kicsit, mivel délután még sétáltunk a városban, az eső is eleredt és el is tévedtünk, így ernyővel, bús időben, későn értünk haza. Megjegyzem, az időjárás a többi napon kegyes volt hozzánk, majdnem végig napsütéses volt és így mindent még szebbnek láttunk.
Este mindig megterveztük a másnapi programot az útikönyv alapján, illetve, mivel a vasútállomás is közel volt, tudtuk, hogy hány órás vonatot akarjuk elérni, hogy „minden”-t megnézhessünk. Megjegyzem, hogy Firenzéből minden órában indul, valamint visszafele is óránként érkezik a frekventált városokat tekintve vonat, így ha a tervezettet nem éri el az ember, tudhatja, hogy pontosan egy órát kell várnia. Nagyon kitűnő és megbízható a vonatközlekedés.
Az első úti célunk Siena városa volt, ami igazi középkori jellegét megőrizte, kis kanyargós utcácskáival, melyek hol felfele, hol lefele vezetnek. Itt kellett a városközpontig a leghosszabban gyalogolnunk a pályaudvartól (kb. 4 km.) A fő látványosság itt a dóm és ez egyben a centrum is. Kívülről minden irányból megcsodáltuk monumentális épületét, sok helyen fehér, rózsaszín és fekete márvány díszíti az egyébként fehér színű gótikus falakat. A belső részét sajnos nem láttuk, mert a hosszú sor a bejáratnál visszariasztott bennünket. Máig is bánom, itthon tudtam meg, hogy ezt feltétlenül látni kellett volna. Ebédeltünk egy pizzériában és ittunk valódi olasz kávét, aminek nincsen párja. Kóboroltunk a keskeny utcácskákon, csodáltuk a város hangulatát, a fekvését, a ciprusokat, a mandulafenyőket mindenfelé. Rengeteg a motoros az olasz városokban, de nagyon nyugodtan vezetnek, tekintettel vannak a sok idegenre, aki hajlamos arra, hogy sokfelé figyel, csak a lába elé nem. El is tévedtünk a pályaudvarra visszafelé menet és kicsit összeszólalkoztunk ezen, de csak a fáradtságtól volt és egy cukrászdában hamar ki is békültünk. Rengeteg fotót készítettünk mind a ketten. A kijelölt vonatot már csak futva értük el. Ezen az estén elég későn értünk haza, már csak palackos vizet tudtunk venni, szerencsére reggelire valónk maradt még. Egyébként ez volt a legtávolabbi úti célunk, oda-vissza vasúton 3 órát utaztunk.
A következő napra Pisát és mivel közel van hozzá, Lucca városát tekintettük meg, hasonlóan az előzőekhez, azaz vonattal indultunk. Megcsodáltuk a híres ferde tornyot, a város többi része itt nem volt annyira érdekes és igazából nekem Lucca városa és látnivalói tetszettek jobban. A jellegzetes, barnás kőből épült középkori városfal, ami teljes épségében megmaradt, számos nagyon szép, és ingyenesen is látogatható templom, a parkok, valamint egy különleges kert, amit szerencsére útba ejtettünk, Palazzo Pfanner a neve, azt nem szabad kihagyni! Egy fotót is beteszek róla, mert az nagyon megfogott.
Másnap Firenzében a Pitti palotát és a nagyon impozáns Boboli kertet néztük meg. Ez majdnem egész napos program, mert a kert nagy kiterjedésű, lehet benne bolyongani, néha füves, van, ahol erdős, sok szoborral, citromfával, tóval, csobogóval, barlanggal. Tehát igazán hangulatos hely! Itt már nagyon melegünk is volt a déli órákban, hiába az október errefelé még főszezon.
Firenzében még a buszközlekedést is kipróbáltuk, mert el akartunk jutni a Piazza Michelangelóhoz, ami egy, az útikönyv által is ajánlott kis kirándulást jelent, tulajdonképpen egy magasan fekvő kilátóhely, ahonnan szép időben az egész város látszik és természetesen szép és tiszta idő volt aznap. Rengeteget fotóztunk fenn és nagyon tetszett az egész. Innen szépen apránként jöttünk csak le, mert kicsit összevissza elhelyezett lépcsők voltak, végre lent voltunk az Arnónál, és újra átmentünk a Ponte Vecchio-n (az Öreg Hídon), itt vannak a legdrágább ékszereket árusító üzletek, persze nem számunkra.
Esténként még újra mászkáltunk, hogy lássuk és meg is örökítsük a város esti fényeit.
Felfedeztük, hogy a pályaudvaron lehet az önkiszolgáló étteremben a leggazdaságosabban ebédelni, olcsó és bőséges, azután utolsó nap, az utazás előtt is visszatértünk ide.
Sokszor voltunk a piacon is, mivel közel is volt, meg gyümölcsöt is vásároltunk, frissen sült hagymás kenyeret, pasztákat, és pármai sonkát. Nem minden nap reggeliztünk ilyen jókat, de megkóstoltuk és ez a lényeg. Ettünk olasz fagyit, valamint egy nagyon finom levest, amiben passzírozva különböző zöldségek voltak. El is határoztuk, hogy sonkát ajándéknak is fogunk venni az utolsó napon, a piacon, kértük, hogy sovány legyen. A hentes fiú megkérdezte, hogy hova visszük, mondtuk, hogy Budapestre, ami kb. 16 órai utazás, ő rögtön felajánlotta, hogy lehegeszti a nylon tasakot, így olyan lett, mint egy gyári csomagolás, nem kellett félni, hogy bármi kifolyik belőle. Ezt nagyon praktikusnak találtam, ott ez magától értetődő, hogy van a piacon.
Egyébként nagyon tetszett az olaszok lazasága, közvetlensége, kedvessége. Példának okáért a szállásadónőnk felkapta a bőröndömet hazautazáskor, hogy ne nekem kelljen cipelni lefelé a három magas emeletről.
Összességében nagyon tartalmas és élményekben gazdag volt ez a pár nap, ajánlom mindenkinek, aki szereti ezt a vidéket és a művészet és kultúra iránt is fogékony.
