Vendég voltam Brüsszelben, az Európai Unió Parlamentjében
Napjainkban, ha meghalljuk vagy olvassuk az Európai Unió szókapcsolatot, azonnal
hozzátársítjuk a belga fővárost: Brüsszelt. A következő. asszociáció az Atomium, amely az
1958-as világkiállításra épült. A vas atomszerkezetének 165 milliárdszoros nagyítású szobra.
A kilenc gömb egyenként 18 méter átmérőjű. – valamint a Manneken Pis. A XX. és XXI.
században pedig az Európai Unió Parlamentjének üvegpalotája, franciául Les Caprices des
Dieux, azaz Az Istenek szeszélyei.
2005. november 20-án kb. 30 fős turistacsoport gyülekezett Budapesten, a Ferihegyen, hogy
az esti géppel három napos látogatásra Brüsszelbe repüljön. Magyarország uniós tagságán akkorra még alig száradt meg a tinta.
Amikor a főváros közelébe értünk, sűrű ködről tett jelentést a kapitány. Csak a tudásán és
tapasztalatán múlt, hogy nem Liége-ben kellett késő este leszállnunk – ahonnan körülbelül két
órás buszozás után értünk volna vissza Brüsszelbe, a hajnali órákban –, hanem sikerült az
eredetileg megcélzott Charleroi Airporton landolnunk. Még így is egy órát utaztunk autóbusszal a szállásunkra.
Egy úgynevezett Youth Hostelben kaptunk elhelyezést (a város központjától körülbelül két
metróállomás távolságra), amelynek a fantázianeve: SLEEP WELL. Nomen est omen – tartja
a régi bölcsesség. Miért volt nekem ez a szálló érdekes és különleges? Azért, mert minden
szobában a mennyezet közepére föl volt szerelve egy füstjelző készülék. Ennek a jelentőségére figyelmeztettek is bennünket. Jó módszer! Befektetés? Megelőzés? Igen, a
dohányzás ellen. Hasznos lenne nálunk is a nagy diákvárosokban, a kollégiumokban
alkalmazni. Senki nem kockáztatná meg, hogy mégis rágyújtson. Legjobb tudomásom szerint
a Brit-szigeteken minden lakásban kötelező, ennek alkalmazása tűzrendészeti szempontból. Ez jó ötlet, amit érdemes lenne nálunk is fokozatosan alkalmazni. Lehet, hogy nyitott kapukat
döngetek, de itthon nem kell szállodát igénybe vennem, egyébként is 20 éve leszoktam a
dohányzásról. Természetesen az épületben az I. emeleti nagy, virágos társalgóban lehetett
klub-életet élni és dohányozni is.
Vendéglátóink már megérkezésünkkor kedvesen, szeretettel, apró ajándékokkal fogadtak
bennünket. Például kis zsebnotesz, egy vászon bevásárlótáska az Unió emblémájával, és egy
esernyő – hátha szükség lesz rá a városnéző séta közben. Ebben az ifjúsági szállóban volt a
félpanziós ellátásunk is, mondhatom megelégedésünkre. A hotel nemzetközi volt, a nyelv
bábeli, de főleg francia és angol.
Nagy izgalommal készültünk a városnézésre és a Parlament meglátogatására. Legnagyobb
megdöbbenésünkre a köd nem oszlott el, inkább sűrűbb lett, az utca túloldalára is alig lehetett
ellátni. Nem biztató előjelek az élménygyűjtéshez és a fotózáshoz... Metróval jutottunk el az
Európai Negyedbe, a Quartier Européen-be, majd gyalogosan folytattuk utunkat – közben
Tapasztalatokat gyűjtöttünk a felszíni közlekedésről. Megállapíthattuk, hogy mind a
gyalogosok, mind az autósok sokkal fegyelmezettebbek, udvariasabbak, mint nálunk a
fővárosban. Udvariasság és nyugodtság – ezek a fő jellemzők. Pedig a reggeli órákban ott is
igyekeztek munkába az emberek. Láttunk „hajléktalan” kinézetű embereket is, de ránézésre nem mindig helytálló az első megítélés.
A Parlamentbe az útlevél felmutatásával jutottunk be. Egy a III. emeleti különteremben
tájékoztatást kaptunk a szervezetről és az ott dolgozók létszámáról.
Az Európai Parlament hagyja jóvá az EU éves költségvetését és ellenőrzi a Bizottság teljesítményét. A Parlament az egyetlen olyan európai szervezet, amelynek 626 tagját (a 2009-es választások után 736 tagját) általános választások útján az arányos képviselet elve alapján választják meg. Üléseit Brüsszelben, Strasbourgban és Luxembourgban tartja. Ezután bekísértek bennünket az ülésterembe, ahol folyt a napi munka. Élesben láthattuk a szervezet
mindennapi tevékenységét. Egy képviselő hölgy beszélt franciául adóügyi témában.
A terem világos, kör alakú, impozáns kb. 2 emelet magasságú, mint egy egyetemi előadóterem. Az egyik félkörívben alakították ki a vendégek részére a széksorokat. Minden szék mellett ott található a fordítóirodához kapcsolódó doboz a billentyűkkel, amelyen ki lehet választani a vendég számára érthető, szükséges szinkrontolmácsot, és természetesen a
fülhallgató. Gyorsan kikerestük a magyar nyelvűt. A szinkrontolmács irodák a terem másik
félkörívében helyezkednek el, üvegfallal elválasztva, a magyar a 16-os számú volt. A terem többi részét ismerjük a tv közvetítésekből.
Fotózás után elbúcsúztunk a Parlamenttől. Felemelő érzés volt azon a helyen tartózkodni, ahol 2004 óta mi is, azaz Magyarország is a közösség tagja.
A sok új élmény után vendéglátóink vezetésével – a hűvös novemberben forró lelkesedéssel – gyönyörködtünk a városban. Brüsszel egyik legszebb látnivalója a F. tér, a Grand' Place. Victor Hugo „a világ legszebb terének” nevezte. Albert Dürer vándorútja során már 1520-ban feljegyezte: „Brüsszelben nagyszerű Városháza áll, szép kövekből faragott, hatalmas és gyönyörű, csipkeszerű toronnyal...” – ez a Hôtel de Ville. Az épület alapkövét 1401-ben rakták le, az építést 1459-ben fejezték be. Ez volt a város első, közigazgatási épülete, s ezt a státuszát a mai napig megőrizte. Az épület hírét tovább növeli a torony 96 méter magas, tetején a város védőszentje, Szt. Mihály szobra található, amelyet 1997-ben helyeztek vissza eredeti helyére, ahol a szélkakas szerepét tölti be. Az oromzatos tetőt, mint a városháza más részét, az 1990-es években tisztították meg.
AF. térről minden irányban szűk kis utcácskák nyílnak, amelyekben hangulatos kis éttermek,
üzletek találhatók. Az egyik étterembe mi is betértünk egy kis pihenésre, egy jó belga sörre.
Voltak a csoportból, akik megkóstolták a tengeri kagylókat, és a tenger gyümölcseit. Az éttermek előtt ezeket díszes pultokon jég között tartják, és csalogatónak kínálják. A jóízű
sör után szükségünk volt a toilettre is, amely a kis étterem I. emeletén nyílt. Bizony nyílt,
mégpedig legnagyobb megrökönyödésünkre a konyhaajtóval szemben. „Nyitva áll az ajtó...”
ahogy Petőfi írta, mi pedig bekukucskáltunk. Mintha valami szigorú törvénye lenne az
Uniónak, valami HCCPT rövidítése követelmény (pestiesen HAPCI törvény). Úgy látszik,
még itt sem tartanak be minden előírást. Pedig ez a főváros közepén volt. Ez egy kissé
degradálta az Unióról felépített képünket.
További sétánk során megcsodáltuk az épületeket, a kirakatokat, a csokoládé üzleteket, ahol
vízesésszerűen folyt a csokoládé. Természetesen kóstolásra és ajándéknak is vásároltunk pralinét, amelyről köztudomású, hogy belga találmány.
Rövid ott-tartózkodásunk alatt sikerült egy múzeumi látogatást is megejteni a szabadidőnkben. Szerencsénkre azokban a napokban nyílt meg az ING Kultúrcentrumban a FABERGÉ kiállítás. A Romanov cári család híres, jellegzetes ékszerei. Óriási élmény volt ezekben gyönyörködni. Lásd: Fabergé-tojás.
Ha valaki Brüsszelbe látogat, természetesen előre készül lélekben, hogy a híres szimbólumot megkeresse és megnézze. A F. tértől nem messze egy kis mellékutcában találtuk meg a
mindenki által ismert szobrocskát, a Manneken Pis-t. Ez a szokatlan látványosság egy medencébe pisilő kisfiú alig 30 centiméteres szobra, éppen annyira része Büsszelnek, mint a Trevi kút Rómának, vagy a Trafalgar tér oroszlánjai Londonnak. Számtalan legenda járja keletkezéséről. A rue du Chéne sarkán áll a kis figura, ahol eredetileg, már a XIV. században Julián kútja nevű forrás volt, amely ivóvízzel látta el a környék lakóit. A Manneken Pis-t J. Duquesnoy szobrász készítette bronzból, és 1619-ben helyezték el. 1770-ben díszes falmélyedést alakítottak mögötte (két kőkagylót) ami még jobban kiemelte a kőtalapzatra helyezett figurát. A XVIII. században többször is megkísérelték ellopni a szobrot, sőt egy volt elítélt, egy szökött rab darabokra törte 1817-ben. A brüsszeli polgárok a töredékek alapján új formát készíttettek, újra kiöntették. Ezt látjuk ma is.
Nem tudni, mi ihlette a híres szobrot, de a titokzatosság nyomán szárnyra kapó mesék csak
növelik a kisfiú báját. A XX. század embere találékony. A brüsszeliek elkészítették a kisfiú
párját, hogy ne legyen egyedül – egy ugyanilyen stílusú kicsi lányt, a belváros egyik mellékutcájában. Ha a kíváncsi turista bedobja az érmét a rácsnál elhelyezett dobozba, bizony
szembe kapja a hideg vizes zuhanyt, ami nyáron még kellemes is lehet.
Nincsenek messze egymástól.
Látogatásunk három napjából egyet Bruges-ben töltöttünk, 90 kilométerre a fővárostól, az egykori tengeri kikötővárosban. Bruges ma elsősorban turistaparadicsom. Csatornái, folyóvize
bárkákon, motorcsónakon, vízibuszokon biztosítják a városnézést a vendégeknek. Sokat sétáltunk ebben a hangulatos kis városban, megtaláltuk az igazi brüsszeli csipkét is. Itt érdemes megemlíteni, hogy megfizethető, ötletes kézimunkákat és emléktárgyakat találtunk, amelyek értéket és hagyományt közvetítettek. Ebben a műemlékekkel teli városban egy hónapot is el lehet tölteni akár, s az ember még akkor is találna felfedeznivalót.
Befejezésül egyet szeretnék megemlíteni. A Notre-Dame templom műkincsei közt található Michelangelo egyetlen külföldön fellelhető szobra: egy fehér márvány Madonna. A XVI. század elején a bruges-i kereskedőcsaládok rendelték meg a mestertől. Felejthetetlen.
Azzal a reménnyel búcsúztunk Belgiumtól, hogy a XXI. században, miután már Uniós tagok
vagyunk, s nem jelent gondot a szabad utazás, még visszalátogatunk ide.
