Abszolút semmi köze a szexhez (kortárs dán novellák)
Scolar, 2003
A kisváros templomának harangtornyából leugráló, de mindig életben maradó fiú, az emberi lélek minden rezdülésére érzékenyen reagáló tükör, a tárggyá változó szobrásznő, a tragédiába fulladó legénybúcsú, valamint a szexuális perverzióknak az egész könyvön végighúzódó motívuma...
A kortárs dán elbeszélőket bemutató kötet egyszerre ismerős és ismeretlen világot tár a magyar olvasók elé. Ismerőset, mert az utóbbi években is egyre-másra jelentek meg a klasszikus és a mai dán irodalom remekei Karen Blixentől a Nobel-díjas Johannes V. Jensenen át Peter Høegig – és ismeretlent, mert az Abszolút semmi köze a szexhez a legfrissebb dán kispróza sokszínű világába nyújt betekintést. Ez a novellisztika egyszerre őrzi a hagyományt – legfőbb vezérlő csillaga továbbra is a skandináv irodalomra olyannyira jellemző realizmus –, és tör új utakat a rövidebb és töredékes formákkal, a hibrid és minimalista szövegekkel, groteszk és abszurd látásmóddal. Egyvalami azonban minden novellában közös: a szenvedélyes vágy, hogy feltárja az emberi lét mozgatórugóit, s hogy globalizálódó világunkban is felmutassa a dán nemzeti szellem értékeit.
Johannes szívderítő temetése (kortárs norvég novellák) Scolar, 2003
A művészetek közül minden korban az irodalom reagált elsőként és talán legérzékenyebben a társadalmat foglalkoztató problémákra. Látleletet adott a változásokról, vagy éppen a nyugalmas, veszélytelen, küzdelemmentes jólét állapotáról. A jóléti államokban a mindennapok nehézségeit nem a megélhetési problémák töltik ki, épp ezért az írók a lélek legapróbb rezdüléseire, önmagunk elől is sokszor eltitkolt félelmeire tudnak fókuszálni: az elmagányosodásra, az elidegenedésre, a szülő-gyermek, illetve párkapcsolatok lelketlenségére, az önzésre, a fizikai és lelki halálra.
Novellaválogatásunkban a kortárs norvég irodalom a magyar olvasók előtt eddig ismeretlen szeletét mutatjuk be, ízelítőt adva az elmúlt évtizedek novellaterméséből, s kiragadva a legjellemzőbb példákat, a jellegzetes irányokat a bőséges irodalmi tárházból. Kötetünkben tizenhárom norvég író műve szerepel. A szerzők között minden bizonnyal vannak ismerősen csengő nagy nevek – például Johan Borgen, Hanne Ørstavik, vagy a nagysikerű Sofie világa írója, Jostein Gaarden –, és vannak olyanok is, akiknek írásai eddig még nem jelentek meg magyar fordításban.
Linn Ullmann: Mielőtt elalszol Scolar, 2000
A fiatal írónő, Linn Ullmann – a világhírű színésznő, Liv Ullmann és a neves rendező, Ingmar Bergman leánya – első műve egyfajta modern családregény, amelyben a valóságot át-átszövi a képzelet, a néhol abszurd ötletek hálója.
Főhősünk, Karin Blom családjának mintegy négy generációját ismerhetjük meg. Esküvő, születés, halál – életünk sorsfordító eseményei, miképpen hőseink életének is. Nagyszülők, szülők, gyermekek, unokák mindennapjaiba, örömeibe, de leginkább fájdalmaiba, magányába pillanthatunk be. A történeteket maga Karin meséli el olvasóinak, és közben elcsábítja, megbabonázza őket, csakúgy, mint a köré csoportosuló rokonokat, szeretőket. Változnak az idők, változnak a helyszínek, hol New Yorkban, hol Tokióban, de leginkább Norvégiában találjuk magunkat. Karin lebilincselő meséje szólhatna rólunk is. Van-e társunk az élet rögös útján, hogyan gazdálkodunk a ránk bízott életekkel, hogyan élünk vagy élünk vissza szerelmeinkkel, érzelmeinkkel, mások szeretetével, a belénk vetett gyermeki bizalommal – van-e mellettünk valaki, „mielőtt elalszunk”? Ezek a sorsformáló kérdések mind felmerülnek az ifjú írónő könyvének olvasásakor. A norvég megjelenést követően a Mielőtt elalszol meghódította a világ könyvpiacát, s mára valamennyi világnyelvre lefordították.
Erlend Loe: Naiv. Szuper. Scolar, 2002
„Minden értelmetlennek tűnt. Egészen váratlanul. A saját életem, mások élete, az állatok, növények élete, az egész világ. Eltűntek az összefüggések.”
A humorral és némi iróniával megírt regény egy fiatalemberről szól, aki nem találja helyét a nagyvilágban. 25 éves főhősünknek van két barátja. Egy jó és egy rossz. No és van egy bátyja, aki talán nem olyan nagyon szimpatikus. Vagy mégis? Erlend Loe, a fiatal norvég író sikerkönyve egyszerű történet nagyon komoly dolgokról.
„Én látlak téged, de te nem látsz engem. Sosem fogunk találkozni, de van valami, amit szeretném, ha tudnál. Az én időm nem ugyanaz, mint a te időd. Az időnk nem ugyanaz. Neked megvan a te időd, nekem meg a magamé. A pillanataink nem ugyanazok. És tudod, mit jelent mindez? Azt jelenti, hogy az idő nem létezik. Mondjam még egyszer? Nincs idő. Van viszont élet és halál. Vannak emberek és állatok. A gondolataink is léteznek. És a világ. A világegyetem is. De az idő, az nem létezik. Csak nyugalom. Jobban érzed már magad? Én már igen. Minden rendben lesz. Legyen egy jó napod.”
Erlend Loe 1969-ben született. 1993-ban jelent meg első regénye, a Tatt av kvinnen (Elfújta a nő). Eddig 8 művét adták ki 13 országban.
Hanne Ørstavik: Vágy Scolar, 2001
"Mintha krimit olvastam volna. Nem tudtam letenni. Magával ragadott. Igazi mélylélektani krimi." – írja Hanne Ørstavik Vágy c. regényéről egyik kritikusa.
Egy este és egy éjszaka eseményeibe sűrítve ismerhetjük meg az extravertált, kapcsolattalanságtól szenvedő anya és magába forduló fia történetét.
Mi történik azon az estén, amikor Vibeke elindul, hogy kilépjen kettejük zárt világából? És mi lesz Jonnal, a kilencéves kisfiúval? Milyen veszélyek leselkednek rá, amikor egyedül nekivág a hideg, téli éjszakának? Visszatalál-e még anyjához, vagy örökre elveszítik egymást? A regény hihetetlenül jól szerkesztett, feszes története valósággal megbabonázza az olvasót.
Hanne Ørstavik az 1990-es évek norvég irodalmának egyik legizgalmasabb alakja. 1969-ben született Finnmarkban. „Hakk” (Maradék) című regényével debütált 1994-ben. Eddig 6 műve jelent meg, amelyeket a világ számos nyelvére lefordítottak. Regényeinek megjelenését nemcsak olvasói, de kritikusai is várakozással fogadják.
Ingmar Bergman: Hűtlenek Európa, 2002
„Partitúra képmédiumra” – ezt a talányos alcímet viseli a Hűtlenek, Ingmar Bergmannak e különös műfajú, 1997-ben született alkotása, amelyet Liv Ullmann vitt filmre, és amelyet 2000-ben a Cannes-i filmfesztiválon mutattak be először. „Semmilyen köznapi szerencsétlenség – betegség, csőd vagy szakmai sikertelenség – nem kelt olyan fájdalmas és mély visszhangot a tudattalanban – olvassuk a Botho Strausstól származó mottóban –, mint a válás.” És létezik-e olyan író-rendező, aki három művész – egy nő és két férfi – szerelmi háromszögének ábrázolása során mélyebbre képes ásni, mint Ingmar Bergman? „Ha légörvény vagy fuvallat támad, még a kihunyt érzelmek is mozogni kezdenek…” A légörvényt egy Marianne nevű nő (szelleme?) okozza, aki rendszeresen megjelenik az öregedő szerző dolgozószobájában, és elmeséli a két férfihoz fűződő, tragédiába torkolló kapcsolatát.
„Arra gondolok, hogy amíg hazugságban éltem, állandóan beszéltem, most viszont, amikor valószínűleg igaz életet élek, alig bírok megszólalni” – vall a kötet második, 1972-es írásában, a Lelki ügy-ben az egykor gondtalan életet élő professzor-feleség, aki most egy tébolyda lakója. Viktoria lassacskán beleőrült a semmittevésbe és a szexuális kielégületlenségbe, s most a rácsok mögött kénytelen szembenézni a kietlen valósággal.
A Szerelem szeretők nélkül címet viselő filmnovella a maga nemében kuriózum. A mű 1978-ban keletkezett, és azóta számos producer visszautasította, mondván: „Ebből az anyagból nem lehet filmet csinálni. Anyagi csőd lenne. Katasztrófa. Öngyilkosság.” Valószínűleg az e kötetben való megjelenése az első és utolsó „ősbemutatója”. Két történet zajlik párhuzamosan a műben: az egyik egy forgatókönyv nélküli, töredékekből álló, látszólag összefüggéstelen monstre filmanyag földolgozása, valamint a „földolgozók”, a fiatal Anna és az idős Albert tétova kapcsolatának históriája, amely mögött sötét árnyként ott lebeg Marco, a film szertelen, fiatal rendezőjének alakja…
Ingmar Bergman: Sarabande Európa, 2003
Ingmar Bergman 2003-ban volt nyolcvanöt éves. 2001-ben, szeptember 18-án, kedden fejezte be eleddig utolsó forgatókönyvét Sarabande címmel. Az azóta eltelt évek során az idős mester elkészítette búcsúzásnak szánt filmjét. Megvolt a bemutató is, 2003. december 1-jén. Több mint harminc éve, hogy a Jelenetek egy házasságból két főszereplőjétől, Johantól és Marianne-tól elbúcsúztunk. A nyolcvanhat éves nyugalmazott professzor – aki időközben multimilliomos lett – a világtól távol él, anyai nagyszülei egykori, visszavásárolt és átalakított villájában. Nem messze tőle korábbi házasságából származó fia, Henrik tanítja a csellójáték titkaira tizenkilenc éves lányát, Karint. Henrik nem heverte ki felesége, Anna halálát; a zenén kívül életének egyetlen értelme maradt: a lánya. A kis tóparti ház és a villa között nincs semmi kapcsolat, legfeljebb a gyűlöleté és a megvetésé. Ebbe a „csendéletbe” toppan be váratlanul – „teljesen értelmetlen késztetésnek” engedve –, hosszú évek után Johan elvált felesége, a még mindig aktív ügyvéd, Marianne. A prológus és az epilógus övezte tíz jelenetben Bergman ennek a váratlan látogatásnak a következményeit meséli el. A megdermedt emberi viszonyok aktivizálódnak, a csönd jégpáncéljában élő lelkek beszélni, kiabálni kezdenek; a múlt könyörtelenül benyomul a jelenbe, hogy újból áldozatokat követeljen magának… A négy szereplő kamaradrámáját mégis átszövi a megértés, a részvét az ember ontológiai elesettsége láttán. Bergman úgy mozgatja a játszó személyeket, hogy minden gyarlóságuk ellenére se kelljen leírnia őket, de könnyes szemmel se kelljen búcsúznia tőlük. A halál árnyékában fel- és beismert szorongás gyermekké teszi az agg Johant; a halott anya még életében írt levele felnőtt sorsvállalóvá faragja a tizenkilenc éves Karint; Marianne a látogatás után keresi fel újra súlyosan idegbeteg lányát az otthonban, és – mondja – „az a különös gondolat járt a fejemben, hogy életemben, a közös életünkben, most fogom fel, most érzem először, hogy a lányomat érintem meg, a gyermekemet.” Ingmar Bergman, a nagy filmrendező és nagy író utolsónak szánt üzenete ugyanolyan megrendítő, természetfölötti sejtelmességgel és megindító összetettséggel szólal meg, mint Bach hat csellószvitje közül az ötödik, annak is pedig a Sarabande-tétele.
Magyarul még: Farkasok órája (Európa, 1999), Filmtrilógia (Európa, 1998), Öt vallomás (Európa, 1997), Jelenetek egy házasságból (Európa, 1996), Az ötödik felvonás (Európa, 1995), Vasárnapi gyerekek (Európa, 1994), Képek (Európa, 1992) stb.
Per Olov Enquist: Hamsun Európa, 1997
Per Olov Enquist: Lewi útja Európa, 2004
Vérmisztika, Jézus meleg-nőies sebei, foszforeszkáló kereszt, szexuális színezetű, eksztatikus istenélmények, földre zuhanás, nyelveken szólás… Svédország mai arculatának kialakításában a munkásmozgalom mellett volt egy másik meghatározó népmozgalom is. A nálunk csak „szekta”-ként elkönyvelt pünkösdi mozgalom, amely a skandináv országban 1913-ban néhány tucat főt számlált, mára a világ egyik legnagyobb keresztény egyházává lett, s – hazánkban talán kevesen tudják – nagyrészt neki köszönhető, hogy Svédországban sikerült visszaszorítani a múlt század elején még tragikus méreteket öltött alkoholizmust. Per Olov Enquist világhírű svéd szerző – a magyar olvasók jó ismerőse – regényíróhoz méltó együttérzéssel, történészi elfogulatlansággal és dokumentarista hűséggel ábrázolja a pünkösdi mozgalom eredetét és históriáját, a keresztény gondolkodás és vallásgyakorlás e különös területét a mozgalom két meghatározó egyénisége, a kis vidéki szatócsból lett alapító, Lewi Pethrus és a mozgalomhoz később csatlakozó sikeres regényíró, Sven Lidman barátságán, együttműködésén, majd végső szakításán keresztül. A könyv azonban nemcsak az északi ország történetének egy szelete és emberi sorsokból szőtt lebilincselően izgalmas mese, hanem monumentális tanulmány is egy birodalom – ezúttal lelki-szellemi birodalom – felépüléséről, valamint a birodalomépítő nagy vezetők lélektanáról, Lewi útjáról.
Magyarul még: Az udvari orvos látogatása (Európa, 2001), Hamsun (Európa, 1997), Strindberg: Életjáték (Európa, 1987), A földigiliszták életéből (Európa, 1985), A tribádok éjszakája (Európa, 1978)
Iselin C. Hermann: Expressz ajánlott! Polar Könyvek, 2003
Tüneményes levélregény a vágyról, az erotikus képzeletről és a szerepjáték végzetes következményeiről.
Egy fiatal dán lány Párizsban meglátja egy francia festő képét. A festmény olyan elementáris hatást gyakorol rá, hogy köszönetképpen küld egy képeslapot a festőnek. Ez a kezdete az egyre érzékibbé váló levelezésnek, mely egyben kifinomult játék is két szenvedélyes ember között. A játék a tűzzel kezd egyre veszélyesebbé válni, s egy napon már nincs visszaút: megbeszélik, hogy találkoznak.
Iselin C. Hermann kalandos úton jutott el az irodalomig: eredetileg akrobatának tanult Franciaországban — saját bevallása szerint a mai napig tud kötélen táncolni —, ezután egy koppenhágai színház társulatában rendezett és játszott, majd bölcsésztudományi tanulmányai és könyvkiadói szerkesztői munkája után ezzel a regényével robbant be a mai dán irodalomba.
Hannu Raittila: Semmiben meg nem fogyatkozom Polar Könyvek, 2002
A Finlandia-díjas író egy nagy vallási összejövetel egyetlen napra korlátozódó történetén keresztül a finn ébredési mozgalmak, kiváltképp a lestadianizmus világát mutatja be, s egyszersmind globalizálódó, öntelt és üzleties korunkkal szembesít bennünket. A hat szereplő egymást váltogató elbeszélése, az előadás módja és az előadott történetek között feszülő ellentét kitűnő humorforrás, amely nem is marad kiaknázatlanul. „Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb” — sugallja a szerző, de nyomban ide kívánkozik a József Attila-i gondolat is: „én mondom: még nem nagy az ember, de képzeli, hát szertelen”. Hannu Raittila regénye jelentős irodalmi mű, nem utolsósorban pedig élvezetes, üdítő olvasmány.
Maiju Lassila: A kölcsönkért gyufa Polar Könyvek, 1997
Anna Liisa asszony nagy könnyelműen gyufáért meneszti férje-urát. Honnan is sejthetné, hogy tettének szörnyűséges következményei lesznek? A szomszédék tanyája nyolc kilométerre van tőlük, az ő jámbor embere nem egyszer baj nélkül megtette már ezt az utat. Csakhogy most összetalálkozik régi jó cimborájával, Jussi Vatanennel, aki éppen nősülni készül, s hamarosan a butykos is előkerül… A két öreg bumfordi a dutyiban józanodik ki. Ám az igazi kalandok még hátravannak, s miközben az események magukkal sodorják őket, alaposan meghányják-vetik az élet dolgait. Tűnődhet az asszonynép odahaza, vajon mi ütött Antti Ihalainenbe, hogy Amerikába ment új asszonyt hozni magának? Mert ilyen hírek érkeznek hozzájuk. Az itt élő emberek ugyanis „kötelességüknek tartják, hogy minden hírt, amit hallottak, szépen megfejelve, kibővítve adjanak tovább…”
Antti Jalava: Aszfaltvirág Polar Könyvek, 1997
A félelem, a harag, a gyűlölet és az erőszak forrásvidékére visz bennünket Antti Jalava regénye, a „rejtett törvények” birodalmába, ahol szembesít bennünket a „tudatlanok mentalitásá”-val, azzal az ösztönös emberi vággyal, hogy másokat megalázzunk, hogy uralmunk alá hajtsuk őket, hogy saját tökéletlenségünket másokon kérjük számon. A tízéves finn kiskamasz alig hét hónapja van Svédországban, és „nem érti, miért verik, miért kelt jelenléte ilyen gyűlöletet az iskolában és a játszótereken. És mivel nem érti, visszaüt ahelyett, hogy meghúzná magát, elcsendesedne és megtagadva önmagát megváltozna.” Antti Jalava Finnországban született, tízéves korában szüleivel Svédországba költözött. Önéletrajzi indíttatású regénye megrendítő sorsokon keresztül a napjainkban különösen aktuálissá váló hovatartozás kérdését feszegeti.
Matti Yrjänä Joensuu: A nyomozó Polar Könyvek, 2000
Két lövés, két áldozat. Az egyik a szórakozóhely büféjében fekszik a padlón. A helyszínre érkező rendőröket is megdöbbenti a mészárszékre emlékeztető látvány: a szétspriccelő vér vörösre festett mindent, asztalokat, székeket, pultot. A másik áldozatot az udvaron érte a golyó. A tettesek elmenekültek. A nyomozás során felmerül a gyanú, hogy két cigány család egymás közti leszámolásáról van szó. Csakhogy az egyik áldozat rendőr. És a gépezet beindul…
Az állami díjas finn író, aki foglalkozását tekintve bűnügyi nyomozó, ezt az alcímet adta művének: Regény két gyilkosságról és az egyikkel kapcsolatos nyomozásról, valamint mindazokról, akik nem látják önmagukat a rendőr arcában. Az izgalmas, pergő ritmusú, az olvasó figyelmét mindvégig fogva tartó regény a valóságnak olyan rétegeit és mélységeit tárja fel, s kényszerít szembenézni velük, amelyek bemutatására sem szociológiai, sem egyéb tudományos kutatás nem képes. Matti Yrjänä Joensuu birtokában van ezeknek az eszközöknek.
Leena Krohn: Donna Quijote Polar Könyvek, 1998
„Valahányszor ezt az álságos mondatot nyávogja valaki: „ilyen az élet”, s jámbor mindentudással bólogat hozzá, eszembe jut Donna Quijote. Látom keskeny, fehér öklét, amint az asztalra csap, hogy táncra perdül a hamutartó, és hallom, amint teljes terjedelmében hevesen tiltakozik: — Szó sincs róla! Az élet nem ilyen! Egyáltalán nem ilyen, hacsak ti magatok ilyenné nem teszitek…” A mai finn irodalom élvonalába tartozó Leena Krohn ebben a lírai miniatúra-sorozatban kapcsolatainkkal és magányunkkal, fájdalmainkkal és tükörképeinkkel szembesít bennünket, s megismerésükre biztat. Útitársul, kalauzul a szalmaszál-vékony Donna Quijotét adja, a búsképű lovag leheletfinom női párját, ezt a „lángocskát”, akinek lobogásánál az embernek kedve lenne megmelengetni az ujjait, akinek „kicsiny szobája esténként megtelik didergőkkel”, aki „maga is azt állítja, hogy ő nem ember. Bár az is lehet, hogy épp fordítva van: ő sokkal inkább ember, mint az emberek általában, s ezért tűnik oly különösnek.”
William Heinesen: Elkárhozott muzsikusok Polar Könyvek, 1999
„Messze kint a higanyfényű világtengerben áll egy magányos kis ólomszínű sziget. Ennek a parányi szigetnek a mérete úgy aránylik az őt övező, hatalmas tengeréhez, mint homokszem egy bálterem parkettjához. Persze, ha nagyítóüvegen ét nézzük, ez a homokszem is egy egész világ: hegyek, völgyek, széles öblök és szűk fjordok tarkítják, házak állnak rajta, bennük kisemberek. Sőt valahol még egy öreg városkára is rábukkanunk, kikötőkkel és raktárházakkal, utcákkal és meredek közökkel, kertekkel, piactérrel és temetőkkel…”
Ide, ebbe a homokszemnyi városkába röpíti olvasóit William Heinesen, a messzi Észak mesélőkedvű krónikása, és el se engedi őket, amíg ki nem gyönyörködték magukat a zenével átszőtt, kozmikus életörömet sugárzó történetben.
Parkmotívumok ellenfényben – Modern svéd elbeszélések Nagyvilág, 1999
A huszadik századi svéd irodalom története azonos a svéd irodalom aranykorának történetével. Az „egyenlőtlen fejlődés” miatt Svédországban csak August Strindberg színrelépésével kezdődött el az a korszak, amely a próza addig sohasem látott felvirágzását hozta.
A rögeszmés igazság- és istenkeresés, a dacos individualizmus, az egyszemélyes vagy társas magány, a küzdelem a szinte önálló akarattal fölruházott, csodás vagy mostoha természettel: mindmáig a svéd literatúra fő motívumai. A svéd írókra oly jellemző intellektuális érdeklődést hol vérbő, naturalizmusba hajló realizmus, hol a kis dolgokra odafigyelő, árnyalatgazdag ábrázolásmód, hol groteszk vagy abszurd szemlélet színezi. Az utóbbi évtizedekben megjelent svéd irodalmat erősen meghatározza a női érzékenység.
Torgny Lindgren: Az ötujjú krumpli Széphalom, 1997
Torgny Lindgren novellái könnyen utat találnak a magyar olvasókhoz. Nemcsak jelentőségük, nemcsak önértékük okán, de azért is, mert mind építkezésük, mind miliőjük erőteljes rokonságot mutat a világirodalmi rangú magyar novellisták munkáival. A mai svéd író a mostoha északi vidék paraszti közösségeiben találja meg hőseit, és történeteikben fogalmazza meg a minden korban és minden sorssal újra felmerülő kérdéseket. Válaszai természetesen a prózaíró válaszai: bravúros akvarelltechnikával készültek, hogy könnyedségükkel ellenpontozzák tárgyuk súlyát; hideglelős humorral és együttérző bölcsességgel megírt, megrázó önismereti művek.
Magyarul még: A tüdőkása (Széphalom, 2003), Dongóméz (Széphalom, 1996), Bethsabé (Európa, 1989), Mint kígyó útja a kősziklán (Európa, 1988)
Göran Tunström: A tolvaj Széphalom, 1996
A tolvaj egy kincs ellopásáról szól, az Uppsalában őrzött Ezüstbibliáról, a kövér Ida Prippről és költői álmairól, férjéről, Fredrik Jonson Lökről és tizenkét gyermekükről, akikkel Sunnében laknak, a torvnäsi varjúvárban, szól még a Szürke Reminiszcenciásról, a városka poétájáról és Huldine nevű nagynénjéről, a Kócsag házáról és egy hóviharról, Piszok generálisról, aki kiszáll koporsójából, a ravennai Amrosiusról, az írnok Wiljarith-ról és egy tudományos szenzációról.
Ám A tolvaj mindenekelőtt a ház tizenharmadik gyermekéről szól, a nyomorék Johanról, és a fiú unokahúga iránt érzett szerelméről. Az ő életútját követjük az 1950-es évek szegénységben fuldokló Sunnéjétől Uppsalán át a hatodik századi Itáliába: Nagy Theoderik gót uralom alatt álló Ravennájába. Korsós Johan — ezt a ragadványnevet borkészítői tevékenysége okán kapja — józan nyelvzseni, aki bosszút akar állni az őt ért megaláztatásokért: meg akarja mutatni, hogy ő valaki, és Orfeusz módjára föl szeretné csalogatni Hedviget az alvilágból. Csakhogy az oda vezető út hosszú, és közben Johann megízleli a tudomány mindent feledtető illatát.
Magyarul még: Holdláng (Széphalom, 2000), A pusztai levél (Széphalom, 1998), Karácsonyi oratórium (Magvető, 1986)
Jostein Gaarder: Vita brevis. Floria Aemilia levele Aurelius Augustinushoz
Park, 1998
Floria tizenhárom évig a majdani Szent Ágoston (354-430), a Vallomások szerzőjének élettársa és fiának anyja volt. Ágoston 387-ben, megkeresztelkedése után eltaszította őt magától.
Szerelmi történet a IV. századból, erotikus tragédia cölibátusról és vallási alávetettségről, a késői antik filozófia és keresztény aszkézis összeütközéséről.
Jostein Gaarder: A kártya titka Magyar Könyvklub, 1997
A kártya titka filozófia kérdéseket boncolgat, s elsősorban arra keresi a választ, hogy kik vagyunk valójában, s honnan jöttünk. A regény kamasz hőse, Hans Thomas Görögország felé utazik édesapjával, hogy megkeressék a fiú édesanyját, aki elhagyta őket. Az utazás egyik állomásán a városka öreg pékmestere négy zsömlét ad Hans Thomasnak, aki az egyik zsömlében titokzatos könyvet talál. A zsömlekönyv rejtélyes családregény, s Hans Thomas lassan rájön, hogy a saját családtörténetét olvassa. Megtudja, hogy kik voltak nagyszülei, hogyan találtak egymásra szülei, s miért hagyta el őket édesanyja. Különös kártyajáték folyik: 52 kártyalap elevenedik meg, hogy Hans Thomas megérthesse, ki is ő valójában, s ki az a titokzatos Joker, aki „túl sokat gondolkodik, s túl sokat tud”. Miközben a fiú maga is résztvevője, szereplője lesz a családregénynek, útjuk is a végéhez ér: de vajon sikerül hazavinnie a gyönyörű mamát? Ő vajon tudja, hogy kicsoda is tulajdonképpen, s tudja-e már Apa, Hans Thomas, s tudjuk-e mi is, mindannyian?
Magyarul még: Sofie világa (Pesti Szalon, 1995)
Daniel Katz: Német disznókutya Múlt és Jövő, 1996
Daniel Katz írásaiban hemzsegnek a hihetetlennél hihetetlenebb történetek, amelyeknek azonban mindig megvan a valóságalapjuk. A tragikum átvált komikumba és viszont, s meghatározó elemként mindig jelen van a szókimondó irónia.
A Német disznókutya Katz eddigi munkásságának szintézise: európai családtörténet, regény a finnekről, a zsidóságról és a németségről. A mű egyszerre humoros és rendkívül komoly — Katz kivételes tehetséggel keveri a különböző stílusokat, vált át apró hétköznapi dolgokról alapvető fontosságú világnézeti kérdésekre. Számára semmi sem túl kicsi vagy aránytalanul nagy. Az eredmény: jelentős európai hozzászólás századunk legfontosabb problémáihoz.
Magyarul még: Mikko Papiross csodálkozik (Kozmosz, 1979), Amikor nagyapám átsíelt Finnországba (Kozmosz, 1972)
Peter Høeg: Smilla kisasszony hóra vágyik Magyar Könyvklub, 1997
Egy kisfiú leesik egy havas koppenhágai háztetőről. Hogy került a mélységtől betegesen irtózó gyerek a magasba? Baleset történt? Smilla Jaspersen, a féli dán, félig eszkimó gleccserkutató, akit különlegesen szoros szálak fűztek Ézsaiáshoz, a kisfiúhoz, nem hisz benne. A gyermek halálának körülményei után nyomozva Smilla csatlakozik a titkos céllal Grönlandra tartó Kronos nevű hajó személyzetéhez. Tudja, hogy a veszélyes vállalkozás könnyen az életébe kerülhet, de úgy érzi, tartozik vele önmagának és a halott gyermeknek, aki örökre hatalmában tartja a lelkét.
Peter Høeg: Az asszony és a majom Magyar Könyvklub, 1999
Különös emberszabású majmot fognak el Londonban. A zsákmányt átadják az állatkertnek. Az állatkert igazgatója Erasmus névre kereszteli, és saját háza kertjében rejti el. Madelene, az igazgató gyönyörű dán felesége itt látja meg a majmot, aki ember módjára viselkedik: mélyen az asszony szemébe nézve, hódolattal nyújt át neki egy barackot. Madelene, aki tudja, milyen tervei vannak a férjének a majommal, rádöbben, csak ő mentheti meg. Így indul kettejük kalandos szökése — és különös szerelmük története. Madelene-t villámcsapásként éri a felismerés: Erasmus nem az emberszabású majmok egy példánya, hanem az evolúciós fejlődésben az ember után következő, az embernél magasabb rendű egyed. Megjelenésével megkérdőjeleződött az ember fölénye a többi lény fölött.
Káin leánya – Mai finn kisregények Európa, 1992
Kerttu-Kaarina Suosalami kisregényének kicsinyesen precíz és reménytelenül szerelmes állomásfőnök hőse imádata tárgyával kapcsolatban a nagy titok leleplezésétől tart, s kénytelen újragondolni mindazokat az alapelveket, melyekhez mind ez ideig görcsösen ragaszkodott.
Eeva Kilpi egy szép szerelmi viszony megszűnése és egy újabb születése kapcsán arról a küzdelemről szól, melyet a nő kénytelen folytatni, ha életét a megszokottól egy kicsit is eltérően szeretné berendezni.
A másság meg- és elismerésének gyönyörű megfogalmazása Leena Krohn műve, amelynek hőse különös rovarvilágból küldi beszámolóit kedvesének.
Pirkko Saisio a szeretet fogalmát egy zenetanár és a tanítványa között kibontakozó homoszexuális kapcsolat fejlődéstörténetébe ágyazva próbálja meg értelmezni kizárólag monológokból és dialógusokból építkező kisregényében.
Agneta Pleijel: Egy tél Stockholmban Polar Könyvek, 2000
„Már több mint egy éve tartott ez a helyzet. A férje nyáron elköltözött egy bérelt lakásba. De továbbra is hazajárt hozzá, ahol vele élt, ahol őt kívánta, őt szerette. Amikor reggelente elhagyta, úgy érezte, a halál csontos ujjai szorítják össze a torkát. A férje nem hazudott. Két nőt szeretett. Micsoda őszinteség. Szinte tisztességtelen.”
Egy jellegzetesen mai női sors bontakozik ki előttünk az egyik legismertebb mai svéd írónő, Agneta Pleijel regényéből. A hősnő élete fordulópontján, egy szakítás után és egy új, váratlan szerelem felbukkanása idején írt naplófeljegyzéseinek látszólag lazán összefüggő, plasztikus képeiből összeáll egy teljes élet a maga bonyolult kapcsolatrendszerével és rejtelmes összefüggéseivel.
