Főmenü » Könyvtáraink » II. Rákóczi F. út 106.

Csütörtököt mondunk!

A Baltazár Színház koncertje a Sétáló utcai Könyvtárban 2017. március 30-án 15 órától.


Kép: Baltazár Színház
Kép: Baltazár Színház



Legyen fogyatékkal élő vagy egészséges, szomorú vagy vidám, fiatal vagy idős, mi mindenkit szeretettel várunk e szívmelengető – és épp – csütörtöki programunkra
2017. március 30-án 15 órától!




A koncert a Baltazár Színház előadásainak dalaiból, prózáiból, valamint Darvas Ferenc és Müller Péter Sziámi saját szerzeményeiből áll.

Szereplők: Kecskés Karina, Müller Péter Sziámi, Darvas Ferenc, Darvas Kristóf, Erdős Balázs, Fehér Dániel, Medetz Attila, Rafael Erzsébet, Vörös Ferenc.

A társulat rövid bemutatása:
„A Baltazár Színház Magyarországon az egyedüli hivatásos színtársulat, amely értelmi sérült színészekből áll. A társulat működésével olyan kultúrát kíván megteremteni Magyarországon, amely társadalmi integráció lehetőségét nyújtja sérült embereknek. Célja, hogy tevékenysége nyomán a sérült emberek társadalmi megítélése megváltozzon. Minél szélesebb nézőréteget kíván megszólítani. A színház óriási szerepet játszik a fogyatékosok „másságának” elfogadtatásában, út az értelmi sérült emberek számára az össztársadalomba való integrálódáshoz. Az emberekre az érzelmeken – a művészeten – keresztül lehet leginkább hatni. A hatás eléréséhez az előadások magas színvonala a biztosíték....”

Forrás: www.baltazarszinhaz.hu

A rendezvény a Tabuk nélkül c. sorozat záró programja.


Rendezvényünket a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

Hozzászólások ()

(/

Oldalak: 1
Bejelentkezés
Hírlevél
Könyvtárkereső
Szolgáltatáskereső
Keresés a katalógusban
Távhasználat
Keresés