Főmenü » Könyvtáraink » Központi Könyvtár » Budapest Gyűjtemény

MEGMENTETT FÉNYEK
KINSZKI IMRE (1901–1945) FOTOGRÁFIÁI

Kisgaléria, 2014. május 21-től június 27-ig és augusztus 4-től 16-ig.


Kinszki Imre 1937-ben
Kinszki Imre 1937-ben
Kinszki Imre művelt, sokoldalúan képzett pesti polgár volt, aki zsidó származása miatt 1921-ben kénytelen volt feladni egyetemi tanulmányait, és ezután tisztviselőként kereste a kenyerét. Közben fényképezni kezdett, és az 1930-as évek végére a nemzetközi modern irányzatokkal rokonítható magyar fotográfusok egyik elismert alakjává vált. Tehetségét azonban nem volt módja kibontakoztatni: 1945-ben német földön tűnt el egy halálmenetben. A nagykorúságát épp csak betöltött fiát a buchenwaldi lágerben ölték meg 1944 telén. Felesége és leánya a fővárosi zsidóság kálváriáját járta be. A Csillagos házba, majd a gettóba kényszerítve, a legnagyobb vészek idején is megőrizték azt a kis barna bőrtáskát, amibe a családfő a legjobban sikerült fényképeit csomagolta be az újrakezdés reményében .

A megmentett fotónegatívok közül mintegy másfél száz felvételt a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteménye őriz. A Holokauszt Emlékév keretében megrendezett kiállításon most először látható együtt a nemrég digitalizált hagyaték. A megnyitón Kinszki Imre leánya, Kinszki Judit pódiumbeszélgetésen idézi fel édesapja alakját, a békés gyermekkor és az üldöztetés időszakának emlékeit.
Tricikli, 1935
Tricikli, 1935
A kiállítás izgalmas vizuális kalandot ígér mind a magyar fotográfia története, mind pedig a Budapest múltja iránt érdeklődő közönségnek.Kinszki Imre szokatlan nézőpontokkal, különleges fényviszonyokkal kísérletező utcaképein, zsánerein az 1930-as évek Budapestjének rejtett arcvonásai tárulnak elénk.





További információk az alkotóról és a kiállításról
Király utca, 1929
Király utca, 1929
Kinszki Imre orvosnak, majd biológusnak készült, de zsidó származása miatt 1921-től nem folytathatta egyetemi tanulmányait. 1938 után az újabb faji törvények megfosztották szerény, de tisztes polgári megélhetésétől, és derékba törték a tisztviselői munka mellett kibontakozó fotográfusi karrierjét is. Bár önmagára sohasem tekintett zsidóként, a jogi köntösbe öltöztetett erőszak előbb a méltóságára és a szabadságára, végül az életére tört: 1945-ben német földön tűnt el egy halálmenetben. Fiát a buchenwaldi lágerben ölték meg 1944 telén.
Itthon maradt családtagjai a budapesti zsidóság sorsában osztoztak: megkülönböztető jelzést varrattak a ruháikra, elvesztették jogaikat, majd az otthonukat is. Szenvedtek gyásztól, éhségtől, félelemtől, megaláztatástól és testi erőszaktól.
Amikor a családfő elbúcsúzott tőlük, egy kis barna bőrtáskába rakta legfontosabb iratait és egy doboznyi negatívot. „Ha mindenünk odavész is, ezekkel újrakezdhetjük az életünket.”– mondta. Hirtelen felnőni kényszerülő tízéves leánya megőrizte ezt a táskát a legnagyobb veszélyek idején is.

Parkban, 1938
Parkban, 1938
Kinszki Imre felesége sohasem adta fel a reményt, hogy férje egyszer visszatér. Lánya, Kinszki Judit pedig mindmáig mindent megtesz azért, hogy apjának alakja, művészi hagyatéka ne vesszen a feledés homályába. A dobozban megőrzött fényképnegatívoknak jelentős része 1985-ban került könyvtárunk Budapest Gyűjteményébe. Azóta számtalan érdeklődő vehette kézbe a fényképek másolatait, nem egy közülük kiállításokon, albumokban szerepelt itthon és külföldön. A könyvtárunkban őrzött hagyaték azonban most először látható hiánytalanul együtt.
Kinszki Imre a két világháború közötti időszak útkereső, a fotográfia formanyelvének megújításával kísérletező alkotói közé tartozott. Stílustörekvései a korszak modern nemzetközi áramlataival, a „Neues Sehen” vagy „straight photography”, illetve a „Neue Sachlichkeit” néven ismertté vált irányzatokkal rokoníthatók. Munkáin érezhető Albert Renger-Patzsch, Alexander Rodcsenko vagy éppen Moholy-Nagy László hatása. Képeinek többsége azonban e példáknál visszafogottabb, szelídebb megközelítést tükröz, mintha egy alkotóban együtt férne meg az avantgárd lendület és a biedermeier kedélyesség.
Munkás, 1937
Munkás, 1937
Különös érzéke volt a szokatlan látószögekhez, kísérletezett a meredek felülnézetekkel, a döntött képsíkokkal, a végtelenbe futó vonalakkal, a földbarázdák, utcakövek, rácsok textúrájával. Hazai kortársaihoz hasonlóan bravúrosan kezelte a különleges fényviszonyokat. Képeinek meghatározó motívumai az éles fény-árnyék kontrasztok, máskor épp ellenkezőleg, a lágyan elnyúló árnyékok, a hajnali, kora esti, vagy éppen a ködös, havas időtől átrajzolt látványok.
A két világháború között a magyarországi művészfényképezők többségét a falu és a paraszti világ felfedezése vonzotta. Kinszki számára azonban Budapest a „hazai táj”. A félhomályos terekbe betörő fénypászmákban, az utcák esti kivilágításában a nagyváros rejtett arcvonásai tárulnak elénk. Utcaképein, zsánerein együtt láttatja az urbánus tér fizikai alkotóelemeiben, a kőben, vasban feltáruló szépséget és azokat, akiknek kétkezi munkája alakítja, újraformálja azt. Nem harcos szociofotós és nem is fürge fotóriporter; életképei mégis érzékeny híradások a harmincas évek városi életéről.
De többek is annál: az átmenekített fényképnegatívokon a halhatatlanság visszfénye sejlik át: az időtlenné vált pillanatoké és azé, aki a megragadásukra tört.



ÉLETRAJZ, PÁLYAKÉP
1901. március 10-én született Budapesten, asszimilált zsidó értelmiségi családban. Nagyapja Schiller Zsigmond, botanikus és újságíró, a német nyelvű Pester Lloyd munkatársa.
1918-ban érettségizik a Piarista Gimnáziumban.
1918-1919-ben megkezdi, majd félbeszakítani kényszerül egyetemi tanulmányait.
1921-ben újabb egyetemi jelentkezését elutasítják az időközben bevezetett numerus clausus törvény miatt, ami radikálisan korlátozta az egyetemekre felvehető zsidó származású diákok számát.
1921-től az 1930-as évek végéig irattárosi állást tölt be a magyar Textilgyárosok Országos Egyesületében. Tudományos érdeklődése megmarad: természet- és társadalomfilozófiai írásai jelennek meg a Nyugatban, a Századunkban és a Korunkban.
1925-ban házasságot köt Gárdonyi Ilonával. Tőle kapja ajándékba első fényképezőgépét.
1926-ban megszületik első gyermekük, Gábor. A családi emlékképek megörökítése mellett érdeklődése a művészi fényképezés felé fordul.
1930-ban KINSECTA néven speciális fényképezőgépet tervez közelfényképezéshez.
1931-től tagja a Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetségének (MAOSZ). Szakcikkeket ír, képeivel kiállításokon szerepel, fotói külföldön is megjelennek. A fotográfiai irányzatokról kialakuló szakmai vitákban az „új tárgyiasság”mellett foglal állást, képei is a modern áramlatok hatását tükrözik. Állandó munkatársa lesz a Tükör és a Búvár című lapoknak.
1934-ben megszületik második gyermekük, Judit.
1936 decemberében több társával kilép a MAOSZ-ból.
1937 januárjában megalakítják Modern Magyar Fényképezők Csoportját. Az új művészeti társulás nagyszabású nemzetközi kiállítást szervez a Vigadóban, a fényképezés világszabadalmának századik évfordulója alkalmából.
1939-ben egyik szerkesztője a Magyar fényképezés című fotóalbumnak.
Az 1930-as évek végén a széles körűen tájékozott, öt nyelven beszélő Kinszki tisztában van a rá és a környezetére leselkedő veszélyekkel. Mozgósítja kapcsolatait, állást keres külföldön, bevándorló útlevelet szerez családjának Új-Zélandra, végül azonban nem tudják elszánni magukat a kivándorlásra.
1943-tól többször is behívják munkaszolgálatra.
1944 novemberében a Ferencvárosi pályaudvarról küldi utolsó levelezőlapját családjának.
1945 tavaszán látják utoljára egy Sachsenhausen felé tartó gyalogmenetben.

A kiállítást készítette: Nagy Zita és Sándor Tibor
Digitális előkészítés, grafikai terv: Pálinkó Gábor
Kivitelezés: Pigmenta Képalkotó Központ, Eprecske Művészeti Műhely, BigPrint Hungary
Készült a Magyar Holokauszt Emlékév alkalmából 2014-ben.

Hozzászólások ()

(/

Oldalak: 1
Legfrissebb cikkek
Legolvasottabb cikkek
Bejelentkezés
Hírlevél
Könyvtárkereső
Szolgáltatáskereső
Keresés a katalógusban
Távhasználat
Keresés