A Budapest Gyűjtemény kiállítással köszönti az évfordulót. Plakátok, fotók, színes nyomtatványok villantanak fel életképeket, hangulatokat a közkedvelt, de hányatott sorsú ízig-vérig pesti közintézmény és városligeti elődeinek múltjából.
(szomorkásan) Gyerekkorunk egy vasárnapja, mikor, végre, a hosszas ígérgetés után valóban elvisznek a Vidámparkba. A bejáratnál hosszú sor, izgatottan s kicsit félve toporgunk, mennénk már befelé. A férfiak sörre, a nők egy kis árnyékra, a gyerekek mindenre vágynak. Végre bent vagyunk. Irány a lovas körhinta, új menetet várunk , felpattanunk egy vágtázó lóra, gyí pacim, gyí betyár! És forgunk, forgunk, szédülünk és visongunk. Majd tovább a Mesebarlangba, alumínium csónak csapódik a falhoz, de semmi baj, izgatottan ülünk, a csónak megy magától, evezni sem kell. A hullámvasút félelmetes faváza, a nyikorgó kocsik, szívünk és gyomrunk a torkunkban és csak zuhanunk a boldog öntudatlanságba. Az óriáskerék valóban óriási, felülni nincs merszünk, inkább a vaskecskét lökődő, kibomló ingű, izzadó férfiakat nézzük szájtátva.
Vurstli, Angol Park, Vidám Park. Az idén hatvan éves lett. Jelene aggasztó, jövője bizonytalan.
És mégis, talán jön még egy vasárnap, mikor hosszú sorban izzadó apukák és anyukák állnak majd a bejárat előtt, gyerekzsivaj, sírás és nevetés, kipirult arcok, majd pillanatnyi csönd és felharsan a zene: „Ujjé a Ligetben nagyszerű…”
