Főmenü » Könyvtáraink » Központi Könyvtár » Budapest Gyűjtemény

Hely és történet - rendhagyó történelemóra középiskolásoknak

Felhívás középiskolai tanárok és diákok számára

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Kulturális, Sport, Köznevelési, Egészségügyi és Szociálpolitikai Főosztálya a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárral közösen az Iskolakapun Kívüli Program keretében programot szervez budapesti középiskolások számára:
Hely és történet
Rendhagyó történelemóra középiskolásoknak

A rendhagyó történelemórák célja, hogy a részvevők jobban megismerjék annak a városnegyednek a múltját, ahol mindennapjaikat élik, és ezt egy szélesebb viszonyrendszerbe, Budapest történetébe is el tudják helyezni.

A kb. másfél órás foglalkozások során a diákok megismerkednek a város, a kerület és az iskolájuk történetét dokumentáló könyvtári forrásokkal – régi nyomtatványokkal, fényképekkel, térképekkel és új internetes adatbázisokkal.

Helyszín: a Fővárosi Szabó Ervin Központi Könyvtárának Budapest Gyűjteménye
(Budapest VIII. Szabó Ervin tér 1. 6. emelet)

A foglalkozásokat 2015. novembere és 2016. áprilisa között tervezzük, legfeljebb 15 fős csoportok számára.
Tanáraik jelentkezését időpontok és a foglalkozás tartalmi részleteinek egyeztetése céljából Fodor Béla helytörténeti könyvtáros várja.
Elérhetőségei: fodor.bela@fszek.hu, 411-5014/5147

Hozzászólások ()

(/

Oldalak: 1
Legfrissebb cikkek
Legolvasottabb cikkek
Bejelentkezés
Hírlevél
Könyvtárkereső
Szolgáltatáskereső
Keresés a katalógusban
Távhasználat
Keresés