Isadora Duncan (1878-1927)
2011-04-29 16:24:55
„A szabadtánc első és egyik legnagyobb hatású képviselője az arányosan nagy termetű, szabályos arcú, amerikai
Isadora Duncan volt.
Gyermekkorában ugyan járt balettre, de a kötöttségeket elvetette mind mozgásban, mind ruházatban. Természetesnek mondott technikával táncolt, amit lendületes dinamikával egészített ki. Táncai csak fényképeken és a kedvenc tanítványainak, az ún. „isadorable”-oknak a gyakorlatában maradtak fenn és adódnak tovább a mai napig. Első iskoláját 1904-ben a berlini Grunewaldban alapította meg leánygyermekek számára (majd a háború előtt egyet Párizsban és 1921-ben egyet Moszkvában.) Történelmi jelentőségét azonban sok száz szólóestjén előadott szabad lendületű és meggyőző erejű táncának, könnyed khitónjába rejtett szemérmes erotikájának köszönheti.”
(
dr. Dienes Gedeon)
„Önéletrajzán kívül egyetlen fontos írásában, ill. előadásában (
A jövő tánca, Leipzig, 1903) az akkori (mondjuk) akadémikus balett sztereotip formanyelve ellen lépett fel. „Két ember tánca sosem lehet egyforma - mondta. A mozdulatok legyenek természetesek, mint a szél fújta lomboké vagy a tenger hullámaié…” Ezt a természetességet fedezte fel a görög vázák rajzain és a görög szobrok alakjain.
Isadora tehát nem a görögöket akarta utánozni, hanem az ókori görög táncmozdulatok mögött meglátta azok természetességét és szépségét. És ezt akarta visszahozni és belevinni a jövő táncába.”
(
dr. Dienes Gedeon)
Válogatás a Dienes Tánctörténeti Gyűjtemény anyagából