Szakmai életrajz 

Kovácsné Koreny Kovácsné Koreny Ágnes portréjaÁgnes Ózdon született 1971-ben. Az ózdi József Attila Gimnáziumban érettségizett, majd 1989-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán kezdte meg egyetemi tanulmányait. 1994-ben felsőfokú okleveles könyvtárosi, 1995-ben magyar nyelv és irodalom szakos előadói diplomát; 2002-ben felsőfokú reklám- és marketing menedzseri, 2011-ben közigazgatási kommunikációs szakértői képesítést szerzett. Közigazgatási alap- és szakvizsgával rendelkezik; 2012-ben elvégezte a Könyvtári Intézet négy modulból álló könyvtárvezetői akkreditált képzését. 

2015 őszétől az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának PhD-hallgatója. A Könyvtártudományi Doktori Program keretében folytatott kutatása témája: Közösségvezérelt könyvtárak kialakítása a közkönyvtári funkciók, a könyvtári terek, valamint a könyvtárhasználói térhasználat egymásra hatásának vizsgálata alapján

2019-ben elvégezte a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Design Thinking. Tervezési stratégiák nem csak designereknek című tanfolyamát.  

Szakmai tapasztalatait hazai és nemzetközi környezetben, szakkönyvtárban, nagykövetségen, az Országgyűlés Hivatalában és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban szerezte.  

Pályafutását az MTA Könyvtárában kezdte 1993-ban. 1996–2004 között az Európai Unió. Európai Bizottság Magyarországi Delegációjának információs menedzser munkatársa. 2004-től az Országgyűlés Hivatalában dolgozott, előbb az Országgyűlési Könyvtárban, majd a Hivatalhoz tartozó Közönségszolgálati Iroda vezetőjeként. 2014. május 12-től 2024. február 28-ig, főigazgatói kinevezéséig, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár általános főigazgató-helyettese volt.  

Szakmai érdeklődését számos tanulmány szerzőjeként, konferenciák és továbbképzések rendszeres résztvevőjeként és előadójaként is kifejezte. 2011. január és 2012. december között az Országgyűlési Könyvtár képviselője volt az Europeana Libraries elnevezésű nemzetközi könyvtári együttműködésben. Részt vett a Digitalizált Törvényhozási Tudástár (EKOP-2.1.5-09-2009-001) projekt végrehajtásában, menedzsmentjében; A Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek (EFOP-3.3.3-VEKOP-16-2016-00001) keretében Az én könyvtáram program tervezésében.  

2016 februárjától könyvtárszakmai blogot vezet Librarian Day by Day címen. 2023 tavaszán jelent meg a Könyvtári Intézet felkérésére, Az ötlettől a megvalósításig: felhasználóvezérelt innováció a könyvtárban címmel írt e-könyve.

Tagja a Magyar Könyvtárosok Egyesületének; 1998 és 2000 között a szervezet főtitkára volt.  

2021 februárjától, az EMMI felkérésére, a Könyvtári Akkreditációs Szakbizottság tagjaként is tevékenykedik; megbízatása 2027. december 31-ig szól. 2024 elején felkérést kapott a Közép-európai Könyvtár- és Információtudományi Szemle szerkesztőbizottsági tagságára. 

Pályázata alapján Budapest Főváros Közgyűlése a 751/2023. (IX. 27.) számú határozatával, egyhangú döntéssel választotta meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatójának 2024. február 29-től 2029. február 28-ig.

Fotó: Schumy Csaba
Információ

Tagkönyvtáraink listája és elérhetősége