Főmenü » Rólunk » Szakmai kapcsolatok

Együttműködés a FSZEK és az ELTE BTK KITI között

Együttműködési megállapodás a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézete között

2015. augusztus 27-én szakmai együttműködési megállapodást írt alá dr. Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) főigazgatója és dr. Kiszl Péter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Könyvtár- és Információtudományi Intézetének (ELTE BTK KITI) intézetigazgatója.

Az együttműködés célja a FSZEK közkönyvtári és szakkönyvtári tevékenységének, azaz a könyvtárosképzésben tanultak alkalmazásának a gyakorlatban történő bemutatása, valamint az ELTE BTK KITI hallgatói tapasztalatszerzésének és munkaerőpiaci bekapcsolódásának elősegítése, s egyben szakmai utánpótlás biztosítása a FSZEK számára. A megállapodás számos részterületre, így a szakmai gyakorlatokon túl például tudományos rendezvények kezdeményezésében és szervezésében való kooperációra, szemináriumi és tudományos diákköri (TDK) dolgozatok, szakdolgozatok, doktori (PhD) disszertációk, valamint publikációk elkészítésének intézményi forrás- és szakértői támogatására, közös kutatások és szakmai projektek lebonyolítására is kiterjed.

Kapcsolódó hír: Együttműködési megállapodás a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárral

Dr. Fodor Péter, főigazgató
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Dr. Kiszl Péter, intézetigazgató
ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet
Bejelentkezés
Hírlevél
Könyvtárkereső
Szolgáltatáskereső
Keresés a katalógusban
Távhasználat
Keresés