Csalog Zsolt
1935-1997
jogász
Életrajz
- A tényfeltáró műfaj egyik legjelentősebb alakja
- A Raoul Wallenberg Egyesület ügyvivője, 1993-1994 elnöke
- A Roma Polgárjogi Alapítvány tervének egyik kidolgozója
- A Roma Sajtóközpont 1995 első vezetője
- A Rádió C ötletadója
1947-ben a Jezsuitákhoz járt iskolába és ez is meghatározta értékrendjét. Az államosítást követően külvárosi iskolába került, itt néhány, a minőséget képviselő tanára mellé állt, ekkor 12-13 évesen döntötte el, hogy ellen kell állni. Középiskolás diákként a nyarakat az illegális katolikus ifjúsági mozgalommal töltötte, főképp Keszthelyen. Közben Jászberénybe költöztek, innen került a budapesti egyetemre, néprajz szakra.
Az 1956-os forradalomban még egyetemistaként fegyverrel harcolt, többek között a rádiónál. Ez elkerülte az akkori hatóság figyelmét, így Csalog számára semmilyen megtorlással, következménnyel nem járt a forradalomban való részvétele. 1960-ban diplomázott történelem-néprajz-régészet szakon. Az egyetemen ismerte meg első feleségét, gyermekei anyját. 1960-ban feleségével és első gyermekükkel Szolnokra kerültek, itt kapott muzeológusi állást. Majd 1966-ban Budapestre költöztek a közben született gyerekekkel együtt, itt a Néprazi Múzeum munkatársa lett. Ebben az időben kezdett el írni. Első munkái, melyek már ekkor is erősen politikai tartalmúak voltak, az Új Írásban jelentek meg.
A kezdetekben publikált modern statisztikát az ősi sírok tájolásának éves változásairól, a háncsfonatok lenyomataiból kiindulva rekonstruálta az ősi fonástechnikát, tipizálta a Szentes környéki szekereket, kocsikat, megismerkedett a tűzcsiholás hagyományaival.
Az ásatásoknál vele dolgozó munkások többsége cigány volt, nappal végezték a munkájukat, este Csalognak beszéltek életükről, szokásaikról, amit Ő magnó hiányában éjjel lejegyzetelt. Az ennek kapcsán megtapasztalt társadalmi konfliktusok és problémák juttatták el őt az aktív cselekvésig, jóval meghaladva a kutatói magatartásból eredő vizsgálódásokat. Mindezt személyes tapasztalatok is erősítették, ugyanis a magyar munkások nem voltak hajlandók inni a közös vizes kannából, cigány után nem iszunk, azok mind tüdőbetegek - mondták. Csalog igazságérzete ezt nem engedhette, így elküldte a magyar munkásokat. Ezek a tapasztalatok vezették, hogy aztán egész életét a cigányság életének, mindennapjainak szentelje, s szociológusként, íróként, kutatóként a legtöbbet ezzel foglalkozzon. Elsősorban a cigányság érdekeinek védelme ügyében vállalt kiemelkedő szerepet, de személyiségében alapvető magatartási normává vált a régi és új keletű előítéletek elleni fellépés.
1970 decemberében, ahogyan Ő maga fogalmazta, szép dolog történt vele. Csengettek lakása ajtaján, Kemény István azért kereste fel, hogy az akkor induló cigány kutatáshoz munkatársnak hívja. Felmondott a Néprajzi Múzeumban és elszegődött Kemény István mellé. Okosabbat életemben nem tettem, mondta a róla készült portré filmben. A szociológia tudományát menet közben Keménytől sajátította el, elsősorban a gondolkodásmódot. Közben megjelent első novellás kötete a Magvető Kiadó gondozásában Tavaszra minden rendben lesz címmel, melyből a politikai cenzúra miatt kimaradt az M. Lajos 42 éves című írás. A cigány kutatást a BM betiltotta, a benne dolgozókat egzisztenciális nehézségekbe kényszerítették. 1976-ban publikálta első cigány-témájú szociográfiáját, a Kilenc cigányt. 1977-ben aláírta a Kenedi János kezdeményezte Charta Nyilatkozatot. Ezután egzisztenciálisan még lehetetlenebb helyzetbe került, más aláírókkal együtt. De szabad embernek érezte magát, emelt fővel, jó lelkiismerettel élt, mondta életének erről a korszakáról. Azok az ellenzékiek, akik ezt az utat választották a közéleti gúzsba kötöttség miatt, túlterhelték magánéletüket. Csalog Zsolt is ezt az utat járta, feleségével elváltak, ezt egy érzelmileg túlterhelő kapcsolat követte, majd annak végén hirtelen, ismét megnősült.
Ebben az időben értelmiségi segédmunkákból, néger munkákból élt, kérdőívezett és más helyett dolgozott, főleg vidéken. Mindez lehetőséget biztosított számára, hogy saját munkáihoz terephez jusson, így születtek jelentős tényfeltáró munkáinak anyagai. Tényfeltáró munkáiban sokfajta módszert alkalmazott az emberi sorsok minél teljesebb bemutatására, legsajátabb alkotói módszere újszerű volt: magnóra vette fel az interjúalanyaival készült beszélgetést, amelyet részben átszerkesztett, átstilizált, s úgy vetett papírra. Az ún. irodalmi szociográfia egyik legjelentősebb alkotójává vált, érdeklődésének homlokterében mindig a nehéz sorsú kisember, a hétköznapok valósága, a felszín alatti élet állt.
Ebben a korszakban munkássága nyomán a tényfeltáró műfaj egyik legjelentősebb alkotójává, művészévé vált. Munkáiban a tényfeltárás megszokott kellékei és módszerei – a magnó, a kérdezés, problémalátás, vágás és szerkesztés tudománya – egyszersmind művészi eszközök is. Valóságábrázolása nemcsak a dokumentumanyag szintjén hiteles, hanem sajátos esztétikai holdudvarral is rendelkezik, képes a katarzisra. Műveiben figyelemreméltó lelki beleérző tehetsége, ebből fejlesztette ki sok munkával és nagy műgonddal a teljesen az élőbeszédre hagyatkozó monológformát, amelyet "dokumentum-portré"-nak nevezett el, s ahol a modell mögött a szerző látszólag teljesen eltűnik: "az egyszeri karakterek – írja egy helyen –, az életsorsok rajzán túl népes közösségek világát tudom láttatni így, az egyedi hitel igényével, de egyszersmind azt a látásmódot is be tudom mutatni, amellyel modelljeim helyzetüket átélik". Bárki legyen is a riportalany, cigányok (Kilenc cigány, 1976), parasztasszony (Parasztregény, 1978) vagy munkások (A tengert akartam látni, 1981), Csalog Zsoltot az életminőségek érdeklik. Bravúros módon képes a külsőségekben felmutatni a hősök személyiségét legmélyebbről meghatározó tényezőket: az erkölcsi értékrendet, a megélhetésért, fennmaradásukért vívott küzdelmeik mellett a szerelemmel, halállal és a lét más elemi kérdéseivel való találkozásuk pillanatait is. Így azután a portrék mindig keserves, kegyetlen világát bensőséges líraiság is árnyalja, ami nemcsak a szerzői azonosulásból fakad, hanem életszeretetből, az emberi méltóság feltétlen tiszteletéből, az igazság fontosságából is.
Eközben művei kiadása nehézkes és lassú, amikor kiadásra kerül egy-egy írása, akkor mesterségesen alacsonyan tartott példányszámban jelentetik meg, és a hivatalos kritika elutasítja. Csalog erről azt mondta, könyveit már a megjelenéskor elfelejtett könyveknek érezte, véleménye szerint a megtűrt kategóriába tartozott. Egzisztenciális gondjai változatlanok és állandóak. 1981-ben a Corvina Kiadó gondozásában megjelent Törzsi Művészet című műben jelentek meg pont technikával készített rajzai, ennek honoráriumából vásárolta a vértesacsai telket, amely később legkedveltebb tartózkodási helye lett.
1982-ben Soros Ösztöndíjat nyer el, és az Amerikai Egyesült Államokba utazik. 1985-1989 között New Yorkban él, harmadik feleségével. Egyezségük értelmében minden évben pár hónapot itthon tölt. Az itthon gyűjtött anyagot New Yorkban írja meg, így a kétfajta lét –az itthoni kaotikus és a kinti nyugalmas– valamelyest kiegészítette egymást. New York-ot soha nem szerette meg, unalmasnak tartotta, az volt a véleménye, hogy ott soha nem történik semmi. Ott is inkább a vidéki házban szeretett tartózkodni és dolgozni a hazai anyagból. Egyre gyakrabban jött haza „élni”.
A rendszerváltás végleg hazahozta. Most Kelet-európában folyik az élet, látnom kell - mondta. Közben 1988-ban részt vett a Szabad Demokrata Szövetség megalakításában. 1989 decemberében, a Demszky Gábor vezette segély konvojjal Romániába ment. 1989-ben és 1990-ben a Magyar Napló és az Igazság munkatársa is volt. Sokat publikált a Hiány, az Élet és Irodalom, a Népszabadság és a Kritika hasábjain. Korábbi művei ekkor kerültek kiadásra, illetve újra kiadásra. 1992-ben a Raul Wallenberg Egyesület ügyvivője, majd 1993-1994-ben elnöke volt. Ő mondta az egri antiszemita demonstráción, a korábbi Marosvásárhelyi eseményekre utalva azt a sokáig emlegetett mondatot: Ne féljetek cigányok, megjöttek a magyarok.
1993-ban, mielőtt még realizálódott volna, hogy Csalog Szolnok megyében képviselőként indul, kilépett a Szabad Demokraták Szövetségéből. Több fontos kérdésben is ellentmondásba került a párt vezetőségével. A róla készült portré filmben egy momentumot emel ki. Csalog véleménye szerint a kamaszkori tradíciók és a professzionális pártként való működés nem ellentétes fogalmak, amennyiben ellentétes fogalmakként kezelődnek, a Szabad Demokraták elvesztik szavazó táborukat. De számára fontosabb kérdés volt, hogy a párt akkori vezetése válaszút elé állította: vagy a képviselőség vagy a cigányügy. Ez Csalog Zsolt számára morális okból nem volt választás és felállt, elhagyta a pártot. A történtek lelkileg nagyon megviselték.
1993-tól az FSZKI-ban dolgozott, kutatói állásban. Ekkor készítette a hajléktalan emberekkel azokat az interjúkat, amelyek később az Én győzni akarok! című munkájában jelentek meg. Ebben az időben egy kocsmai beszélgetés során többek között Horváth Aladárral, Derdák Tiborral. kidolgozták a Roma Polgárjogi Alapítvány tervét. Amit később a Soros Alapítvány támogatásával megvalósítottak. Már ekkor felmerült az 1995-ben megalapított Roma Sajtóközpont terve, melynek első vezetője volt. Ezt a munkát nagyon szerette, fiatal romákból professzionális újságírókat nevelt. Ebben az időben született meg a későbbi Rádió C ötlete is.
Betegsége kezdete is ehhez az időszakhoz kötődik.
Élete végén ismét előtérbe kerül a vidék iránti szeretete, vértesacsai házában tartózkodott a legszívesebben. Dolgozott tovább, mit sem törődve a kórral. Bognár Éva, akivel 1995-ben összeházasodtak, feladata volt a kezelések, gyógyszerek figyelemmel kísérése, a leletek összegyűjtése. Mindezek ellenére a rák erősebbnek bizonyult nála, 1997. július 18-án hunyt el Budapesten. Közéleti tevékenységét, írói munkásságát több kitüntetéssel is elismerték: 1986-ban Aszú-díjat, 1989-ben Fel a kezekkel! című szociográfiájáért Év könyve jutalmat, 1991-ben Déry Tibor-, 1992-ben József Attila-díjat, 1993-ban Nagy Imre-emlékplakettet, 1993-ban Tolerancia-díjat, 1995-ben Pulitzer emlékdíjat kapott. 1996-ban Pro Humanitate et Libertate díjban részesült, 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést.
Az irodalmat és minden más tevékenységét is szolgálatnak tekintette, műveiben nem jellemeket, eseményeket igyekezett ábrázolni, hanem megismerni és megismertetni, megérteni és megértetni próbálta a jelenségeket. Ennek egyik eredményeképpen megbízható pontossággal látta a magyarországi cigányság helyzetét, a többségi és kisebbségi társadalom között feszülő ellentéteket, mindkét oldal indulatait, félelmeit, és annak okait, valamint e helyzet kialakulásának folyamatát, a lehetséges tisztességtelen és tisztességes megoldásokat. Bármi történt is Csalog Zsolt életében, igazságérzete töretlen maradt, gerince soha nem ferdült, és mindvégig úriember maradt. A romákkal és a hajléktalanokkal éppúgy, mint a vele dolgozó kutatókkal. Mélyen tisztelte a másik embert pusztán létezéséért, a személyiségéért, társadalmi hovatartozástól függetlenül.
A romák között, tőlük kapta a legtöbb melegséget, az érintés melegségét is, ami oly fontos volt számára. A romák a lehető legnagyobb természetességgel viszonyultak hozzá, úgy, mint egy emberhez, aki elfogadja őket, és akit ők is elfogadnak.. Őszinte és maximalista volt mindenben, emberi kapcsolataiban is.
A hatvanadik születésnapján azt mondta, ha most kellene elmennie, nyugodtan halna meg, mert mindent megtett, amit eltervezett! Két évvel később teljes harmóniában távozott az életből.
Emlékére 2004-ben díjat alapítottak, amelyet olyan polgárjogi aktivisták kaphatnak, akik kiállásukkal, életútjukkal példát mutattak a helyi, térségi és országos közéletben.
Kutas Zsuzsa, szociálpolitikus