Fodor Katalin
1936-2006
pszichológus
Életrajz
- A közművelődés, a mentálhigiéné és a szociális munka integrálója. Személyes életelve: „Akinek van miért élnie, bármit képes elviseli a hogyant illetően.”
- A Magyar Mentálhigiénés Szövetség alapítója és haláláig vezetőségi tagja. Szociális érdeklődése a társadalmi kisközösségekkel, a családokkal való foglalkozásából bontakozott ki.
- A Bárczy Gusztáv Szociális Munkásképző Tanszék oktatójaként csoportokat vezetett a hallgatóknak, később a szociális menedzser-képzésben a terület intézményvezetőinek százait tanította.
Családi háttere
Fodor Kata gyökerei Erdélybe és a Felvidékre nyúlnak. A főállatorvos édesapa csíkrákosi parasztcsalád tizenkettedik gyermekeként látta meg a napvilágot, művészi tehetséggel megáldott édesanyja pedig Eperjesről származott. A magyar történelem már korán befolyásolta az 1936-ban született leány életének alakulását A II. világháború alatt menekült a családja Budapestre úgy, hogy mindenük Kolozsváron maradt. Kiváló diákként is hiába jelentkezett később hétszer is az orvosi egyetemre, az akkori időszak szokásos hátrányos politikai megkülönböztetése miatt nem vették fel.
Tanulmányai
Főiskolai szintű egészségügyi tanulmányok után az ELTE-n tanult és három szakon kapott diplomát 1970-ben: magyar nyelv és irodalomból, közművelődésből, valamint klinikai pszichológiából. Doktori disszertációját 1981-ben védte meg „Családok egymás közt” címmel. Ezen kívül még több területen szerzett elismert szakmai tudást: Tagja volt Mérei Ferenc első pszichodráma csoportjának, elvégezte Carl Rogers személyközpontú iskoláját, tanult gestalt csoportvezetést, kölcsönös konzultációt (coco), valamint emberközpontú szervezetfejlesztést.
Saját bevallása szerint a nagyon tehetséges és szilárd jellemű székely édesapja volt legnagyobb hatással személyisége kialakulására. A szakmai fejlődésében Mérei Ferenc játszotta a legnagyobb szerepet.
Munkássága
Kezdetben a Nemzeti Egészségvédelmi Intézetben, majd több mint másfél évtizeden keresztül a Magyar Művelődési Intézetben – annak felnőttnevelési osztályán – dolgozott. Szakmai érdeklődésének homlokterében a következő témák álltak: a természetes társadalmi csoportok működése, a család kultúraközvetítő szerepe, a mentálhigiénés kultúráltság. Később a Stádium Humánerőforrás Fejlesztő Kft-ben működött, illetve irányította is azt.
Több intézményben tanított: a Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán, az Általános Vállalkozási Főiskolán, az ELTE Társadalomtudományi Karán, a Károli Gáspár Református Egyetemen, a Katolikus Társadalomtudományi Akadémián és a Népjóléti Képzési Központban. Az általa oktatott tantárgyaknak is széles a skálája: vezetési és szervezési ismeretek, szervezet-fejlesztés és -elemzés, vállalkozási pszichológia, emberi erőforrás gazdálkodás, közösségi mentálhigiéné, készségfejlesztő tréningek.
Pszichológusként, tanácsadóként, trénerként határozta meg önmagát, de élete utolsó másfél évtizedében elsősorban mentálhigiénés szakemberként ismerték országszerte. Az általa alkotott kifejezés, a „közösségi lélekvédelem” tükrözte felismerését – mellyel talán mindenkit megelőzött hazánkban -, hogy a mentálhigiéné nem csupán egészségvédelem, hanem értékőrzés, műveltség, közösségi összetartozás és identitás. Ma már történelmi jelentőségűnek tekinthetjük a 80-as években a közművelődés területén tevékenykedők számára indított mentálhigiénés képzéseit, s ezekre a személyekre gyakorolt páratlan személyi hatását. Így lett a 90-es évek közepén alapítója és haláláig vezetőségi tagja a Magyar Mentálhigiénés Szövetségnek, amely azóta róla elnevezett Emlékérmet alapított. Méltán tarthatjuk őt a mentálhigiéné nagyasszonyának, aminek lényege a tartás, mind valódi, mind pedig átvitt értelemben, - úgy magánemberi, mint szakmai vonatkozásban. Személyes méltóságát átsugározta a mentálhigiénés hivatásra is.
Kapcsolata a szociális szakmával
Mentálhigiénés és szociális érdeklődése a társadalmi kisközösségekkel, a családokkal való foglalkozásából bontakozott ki. A közművelődés területén a 80-as években végbement mozgások mindkét irányban megnyitották a szakmát. S a két szárba szökkenni készülő szakma egymással is mindjárt kezdetben szorosan összekapcsolódott.
A mentálhigiéné a szociális területen elsősorban a családgondozásban kapott nagy jelentőséget, később pedig a szociális intézmények életében is mellőzhetetlenné vált a mentálhigiénés munka. Ezeken az ösvényeken jutott el Fodor Kata a szociális szakmához, s ezt betetőzte az, hogy a Bárczy Szociális Munkásképző Tanszékén tanított, csoportokat vezetett a hallgatóknak, később pedig ennek a tanszéknek az NKK-val közösen indított szociális menedzser képzésén a terület intézményvezetőinek százait tanította. Így szinte eldönthetetlen, hogy melyik szakmai területen hagyott mélyebb nyomokat maga után: a közművelődésben, a mentálhigiénében vagy a szociális szakmában. Saját személyében azonban ezek nem váltak így szét, hiszen éppen az volt egyik legjobb képessége, hogy integrálni tudta a különböző tudományok eredményeit, s össze tudta hozni a különböző szakmai csoportok képviselőit.
Halála
Alig több mint egy évvel ezelőtt távozott el közülünk. Az a bizonyos tartás végig jellemző volt rá. Hosszú évekig hordozta súlyos betegsége terhét úgy, hogy mi, a legközvetlenebb munkatársai sem vettük ezt észre. S amikor már nyilvánvalóvá vált a közelgő vég, akkor mindent gondosan elrendezett: a szociális menedzserképzésben összehívta a menedzsment tengelyben vele együttműködő oktatókat, átadta a vezetést egy fiatal kolléganőnek, s még utoljára áttekintette a képzéssel kapcsolatos teendőket. A családban ugyanígy mindent pontosan megbeszélt egyetlen lányával, s megbékélve, tudatosan, Isten-hívő módon felkészülve lépte át az örökkévalóság küszöbét.
Emlékeink Fodor Katáról
Személye elválaszthatatlan a sporttól. Bajnok és csúcstartó volt úszásban is és atlétikában is. Még élete utolsó éveiben is rendszeresen és sokat úszott. Öltözködését szintén a sportos elegancia jellemezte. Energikus lénye mindenben megmutatkozott. Bátor volt, önérzetes, igazságszerető, elvhű és szókimondó.
Rendkívül fontosnak tartotta az emberi és szakmai minőséget, ezért tanítványai a vizsgáztatásban szigorúnak ismerték, s nehezen tolerálta az emberi vagy közéleti hitványságot.
Családja, rokonai élvezték legjobban vendégszeretetét, de barátaiként és kollégáiként is sokszor megtapasztalhattuk ezt. Annál is inkább, mert szeretett és tudott is főzni, s a kínálásban utolérhetetlennek bizonyult. Unokái nagymamának is nagyszerűnek érezték.
Magyarságát annak ellentmondásaival együtt vállalta. Büszke hazafiként élt, akkor is, amikor ez kockázattal járt.
Személyes életelvét általánosítható mentálhigiénés elvnek is tarthatjuk:
„Akinek van miért élnie, bármit képes elviselni a hogyant illetően.”
Török Iván, pszichológus