Hodász Margit Zsófia
1944-1994
gyógypedagógus,
pszichológus
Életrajz
- Gyógypedagógusként a Rákospalotai Kisegítő-iskolában,
- pszichológusként a XV. XVI. ker.-i Nevelési Tanácsadókban dolgozott,
- részt vett az alakuló érdi Mentálhigiénés Szolgálat és a Dorogi Családsegítő Központ munkájában.
Hodász Zsófi l944. július 1-én Esztergomban született, öt gyerekes, pedagógus házaspár negyedik gyerekeként. A pedagógushivatás iránti elkötelezettsége ily módón már nagyon korán megalapozódott, hiszen a falusi osztatlan iskolák egyikében ő vagy valamelyik testvére mindig tanulója volt egy még nagyobb közösségnek, melyet édesapja vagy édesanyja tanított az írás, olvasás, számolás és természetesen, ami Zsófi egész életében meghatározó volt, az ének és a zene szeretetére.
A csolnoki általános iskola befejezése után Esztergomban kollégistaként kitűnő eredménnyel érettségizett, majd 1962-ben a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán kezdte meg tanulmányait.
Már főiskolai évei alatt is nagy érdeklődéssel fordult a pszichológia felé, a Pszichológiai Tudományos Diákkör titkára volt. Benyóné Smaroglai Piroskával és Pálhegyi Ferenccel közös publikációi a Gyógypedagógiai Főiskola évkönyveiben, a Pszichológiai Tanulmányok c. kötetekben is megjelentek.
1966-ban a főiskola befejezése után először Nyergesújfalun tanított, majd a II. Ötvös J. úti Kisegítő Iskolában és Nevelőotthonban dolgozott. Itt szembesült azzal a számára megrázó gyakorlattal, ahogy az állami gondozott gyerekeket korcsoportonként utaztatják egyik vagy másik telephelyre. Szakmai és emberi attitűdjét megviselte az a személytelenség, ahogy az „államra bízott” gyerekekkel bántak, ezért egy-egy emberi gesztusával gyakran kiváltotta a főnökség ellenállását és természetesen a gyerekek rajongó szeretetét.
1976-ban munka mellett az ELTE Bölcsészettudományi Karán pszichológusi oklevelet szerzett, majd 1986-ban doktorált.
Doktori értekezésében a problémás gyerekekhez való odafordulást és bánásmódot, a pedagógus személyiségének és tanítási módszereinek összefüggéseit vizsgálta.
Gyógypedagógusként a Rákospalotai Kisegítőiskolában, pszichológusként a XV. XVI. kerületi Nevelési Tanácsadókban dolgozott. Részt vett az alakuló érdi Mentálhigiénés Szolgálat és a dorogi Családsegítő Központ munkájában.
Bárhol is dolgozott kliensei iránti lojalitása, segíteni akarása és segítő készsége mindig túllépett a munkahelyen elvárt kötelességeken, így bármelyik intézményi feladatvállaláson és ”kompetencián” túl a hozzáforduló nehéz sorsú gyerekek és felnőttek valódi emberi segítséget kaptak tőle
1985-ben egy esztergomi továbbképzésen ismerkedett meg Talyigás Katalinnal és Török Ivánnal, majd tagja lett az ősszel szerveződő először az ELTE Pesti Barnabás utcai épületében, majd a Szerb utcai tanári klubban tartott „Hétfői Műhely”-nek. Itt szembesült azokkal a társadalompolitikai anomáliákkal, amelyek kliensei életét befolyásolták, és amelyek az ő szakmai munkáját és eredményességét is gyakran megkérdőjelezték. Sokat tett a szociális munka létjogosultságáért, olyan időszakban és olyan körökben, amikor és ahol ez egyáltalán nem volt elfogadott. Szakmai tudásával és tapasztalataival segítette az alakuló szociális szakma iránt elkötelezetteket.
1994-ben hirtelen halálával egy szakmai munkáját magas színvonalon végző, a humanitás alapértékeit mindig előtérbe helyező emberrel lettünk szegényebbek.
Weiler Katalin barát, tanár, szerkesztő