Illyés Sándor
1934-2001
pszichológus
Életrajz
- Pszichológusként, a Magyarországi Szociális Szakembereket Képző Iskolák és Oktatók Egyesületének (Iskolaszövetség) első elnöke;
- „Illyés Sándor filozofikus mélységű gondolkodó volt, s emellett briliáns empirikus tudós is”
Azon kevesek közé tartozott, aki még rohanó korunkban is „ráérősen”, alaposan meghallgatta kollégái gondolatait, és felvállalta, hogy ha kell, élesen kritikai megjegyzéseket is tegyen. Átfogó tudása, bölcsessége egy pillanatig sem nyomasztóan, hanem mindig inspirálóan hatott környezetére. A puszta tény, hogy figyelmével kitüntette a másikat, bátorítólag hatott mindazokra, akik élvezhették ezt a ma már egyre ritkábban tapasztalható elmélyültséget. (A Tanszékalapító szemléletének és szellemiségének megőrzésére az ELTE PPK Kísérleti Általános Pszichológiai Tanszéke és a Pszichológiai Doktori Iskola Magatartáspszichológiai programja 2005. március 16-18. között „ILLYÉS SÁNDOR EMLÉKNAPOKAT” rendezett a Pszichológiai Intézet épületében.)
Illyés Sándor 1934. május 16-án született. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola gyógypedagógiai tanár szakán, majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, pszichológia szakán szerzett diplomát. 1957-től haláláig dolgozott a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán. Közben 1984 és 1988 között az ELTE BTK Pszichológiai Intézetének vezetőjeként is tevékenykedett. 1990 és 1993 között a Bécsi Egyetem alkalmazott pszichológiai tanszékén meghívott professzorként oktatott. A pszichológia tudomány doktora, 1988-tól egyetemi tanár. Oktatói tevékenységének meghatározó témakörei: általános lélektan, személyiség lélektan, pedagógiai pszichológia, gyógypedagógiai pszichológia, szociálpszichológia. Az ő nevéhez fűződik a gyógypedagógiai lélektan, a gyógypedagógiai pedagógiai pszichológia és a gyógypedagógiai alapismeretek a pedagógusképzésben tárgyak kidolgozása. Számos kutatási projektet irányított. 1963 és 1984 között elsősorban a mozgásszabályozás területén folytak vizsgálatai, a 80-as évek elejétől a Társadalmi Beilleszkedési Zavarok kutatási főirány szocializációs kérdésekkel foglalkozó munkacsoportjának vezetője. Ugyanebben az időben folytak a Nevelhetőség és általános iskola kutatás-sorozat munkálatai is. Számos külföldi programot koordinált és vezetett a Tempus programok és a FEFA keretében, speciális neveléssel foglalkozó nemzetközi projekteket irányított. 1963-tól kezdve tevékenyen részt vett a gyógypedagógiai képzési reformokban, 1989-től kezdve kiemelt szerepet játszott a gyógypedagógus-képzés korszerűsítésében és a szociális munkásképzés megindításában. 1996-tól haláláig az OECD sajátos nevelési szükséglet (SEN) projektében Magyarország képviselője volt. Aktív szereplője volt a szakmai közéletnek is. 1978 – 1995 között TMB Pszichológiai Szakbizottság titkára majd elnöke, 1994-től MTA Pszichológiai Bizottság társelnöke, majd elnöke, 1988 – 1992 között a Főigazgatói Konferencia választott elnöke, 1989 – 1993 között a Magyar Pszichológus Kamara választott elnöke, 1993-tól Országos Köznevelési Tanács választott elnöke, 1994 – 1998 között az Országos Akkreditációs Bizottság tagja és a Pedagógiai-pszichológiai Szakbizottság elnöke. Tevékenységét értékelve számos kitüntetésben részesült (1986 Oktatásügy Kiváló dolgozója, 1989 Kiváló munkáért, 1992 Felsőoktatási érdemérem, 1994 Ranschburg Pál emlékérem, 1995 Pro Pszichológia emlékérem, 1996 Európai Parlamenti szakértői oklevél, 1997 Dr. Schnell János emlékérem, 1998 Szent Györgyi Albert díj, 2000 Trefort Ágoston díj).
A „Labor”
Illyés Sándor 1981-ben a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézetének önálló szervezeti egységeként működő Kutató Laboratórium vezetője lett. A Laboratóriumnak igen komoly tradíciói voltak. 1899-ben a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem orvosi karán dr. Ranschburg Pál vezetésével kezdte meg működését a Psychophysikai Laboratórium. E laboratórium 1902-1926 között gyógypedagógiai irányultsággal működik tovább Gyógypedagógiai Psychológiai Laboratórium néven. 1926-ban, Ranschburg lemondása után az intézmény kettévált. Egyik részéből alakult meg az Állami Gyógypedagógiai Intézet Schnell János vezetésével. (Ebből az intézményből alakult ki később a Gyermeklélektani Intézet, amelynek jogutódjaként jött létre 1955-ben az MTA Pszichológiai Intézete.) Másik részlegéből dr. Szondi Lipót alapította meg a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Kórtani és Gyógytani Laboratóriumát, amely 1926-1940 között működött. A háború alatt dr. Bárczi Gusztáv, majd 1946-tól 1980-ig Illyés Gyuláné dr Kozmutza Flóra vette át a laboratórium vezetését, melynek neve Gyógypedagógiai Lélektani Laboratóriumra változott. Illyés Sándor 1981-től haláláig vezette a „labort”, amely ma az ő nevét viseli.
„A laboratórium hangulata természetessé tette, hogy a nyári üres főiskolán ott pezsgő élet legyen, hogy mindenki, aki ott dolgozott, bedolgozott, felelősséggel hallgathassa meg a másik készülő munkáját. Csapat voltunk akkor is, ha Illyés Sándor érdeklődésének megfelelően egyszerre futottak a Társadalmi Beilleszkedési Zavar kutatási főirány témái, az ő pszichológiai, valamint előítélet kutatásai, ha nagyon különböző előélettel, érdeklődéssel dolgozó fiatal kezdő szakemberek és idősebbek voltunk együtt. Az akkor még létező patinás Bethlen téri főiskola földszinti szobáiban természetes volt, hogy közülünk bárki, bármely témában ment előadni, azt mindig mindenki végighallgatta, megbírálta. Ezek a viták nem voltak bársonyosak, nem mindig volt könnyen elfogadható, hogy amikor úgy tűnt, ez már a kész előadás, akkor még mindig van javítani való, hogy előfordulhat, hogy a hibát az a fiatal asszisztens fedezi fel, aki épp csak elkezdett dolgozni. De az is igaz, hogy amikor a Tanár úr áldását adta egy írásra, előadásra, akkor vállalta is, hogy az ő műhelyéből került ki a dolgozat. Szívesen keresett meg egy-egy pályakezdőt, akikben látta felcsillanni a tudományos érdeklődést. De sokan jártak be a főiskolán kívülről is, voltak, akik csak azért, hogy legyen hol elmondani, merre kutatnának tovább, legyen hol megfuttatni egy új gondolatot.” (B.Aczél Anna: Szubjektíven egy szubjektív emberről. (In memoriam Illyés Sándor) Háló, 2002)
Az Illyés Sándor vezette Kutató Laboratórium munkatársai voltak B. Aczél Anna, Bass László, Darvas Ágnes és Mányai Judit is, akik a későbbiekben a budapesti szociálismunkás képzésben jelentős szerepet vállaltak.
Szociális képzések
„A Társadalmi Beilleszkedési Zavarok szinte mindegyik kutatása a szakemberhiányt, a szakemberképzés szükségességét emelte ki, mint ami elengedhetetlenül fontos a kutatás által feltárt hibák korrigálására. Illyés Sándor az elsők között volt, aki meglátta ebben a főiskola nyújtotta lehetőséget. Azt képviselte, hogy a főiskola különösen alkalmas a szociális szakemberek magyarországi képzésére. Az a szellemiség, ami a főiskola sajátja, különösen alkalmassá teszi a segítők képzésére.” (B.Aczél Anna: Szubjektíven egy szubjektív emberről. (In memoriam Illyés Sándor) Háló, 2002)
Illyés Sándornak meghatározó szerepe volt a szociálismunkás-képzés 1989-es indulásában. A rendszerváltást megelőző időszakban egyedül a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán működött szociális szakemberképzés a szociális szervező szakon. 1989 után sokan, sokféle szakmai előzménnyel indítottak ilyen képzéseket, ami nem volt feszültségektől mentes.
„Különleges pillanat volt, amikor mindazok, akik 89-ben Magyarországon vállalkoztak szociális szakképzésre, Sopronban összejöttek, és két hétig készítették elő a képzés beindulását. A szinte mozgalom jellegű indulást követően az első képző helyek nagyon hamar megtapasztalták az újítók minden nehézségét. Hogy nincsen egyetlen független képző hely sem, hogy még nagyon kicsi a szakma ismertsége, nem is beszélve az elismertségről. Nagyon fontos volt, hogy Ferge Zsuzsa mellett Illyés Sándor is nevét, szakmai súlyát adta az induláshoz. Neve fémjelezte az Iskolaszövetség indulását, melynek első elnöke volt. Jellemzően nagy szakmai nyitottságára, ezzel együtt támogatója, elindítója volt a főiskolai Tempus programoknak, rendszeresen eljárt a szakmai fórumokra, figyelemmel kísérte a szakma alakulását. A még kialakulófélben lévő képzéseknek, szakmának komoly szüksége volt elismert szakemberekre.” (B.Aczél Anna: Szubjektíven egy szubjektív emberről. (In memoriam Illyés Sándor) Háló, 2002)
„A Bárczin belül furcsa volt a helyzet és nem is igazából egyértelmű. Egyfelől sokan fontosnak tartották, és felismerték, hogy erre szükség van, mások kevésbé voltak boldogok, hogy itt vagyunk. Igazából sosem tudtuk - bár mindkét oldalról voltak, akik szerették volna - a közös lét lehetőségeit kamatoztatni. Érdekes helyzet volt, amikor az Iskolaszövetség (a szociális képzőhelyek és képzők szövetsége) elnöke, Illyés Sándor, a főiskola főigazgatója volt. De ez már a múlt.” (KisTáska 2003. december 15. Gyökereink. A Szociálismunkás-képző Tanszék. Beszélgetés dr. Mányai Judit főiskolai docenssel.)
Már 1989-ben arra hívta fel a figyelmet, hogy a szociális munka, a bajba jutott ember segítése nem egysíkú, egydimenziós szakma. Ezen a területen meg kell férjen egymás mellett többféle koncepció, többféle szakember – és többféle képzési forma is.
„Az emberközeli szociális munka nézőpontjából ezért úgy látjuk, hogy a szociálpolitika új rendszerének kialakításában akkor tudunk előre lépni, ha a szociális feladatokat ellátó állami intézményekben ki tudjuk bontakoztatni a segítők, a szociális munkások tevékenysége révén az életközeli személyes szférát, ha az állam szociálpolitikai intézkedési rendje a rászoruló embert a maga teljes emberi mivoltában képes lesz figyelembe venni, illetve ha az állami intézményeken és intézkedéseken kívül az öntevékeny magánszféra sokarcúvá válik, és maga is létrehozza a saját indíttatású intézményeit.” (Illyés Sándor: A szociális munka emberközelsége = Szociális Munka 1989. I. évf. 1. szám p. 2-4.)
Darvas Ágnes, szociológus