A könyvtár története

A könyvtár fotójára kattintva egy vázlatos, de a könyvtár történetét részletesen elmesélő diasor jelenik meg. 
Ha rábukkanunk egy mindaddig általunk nem ismert fontos információra, azonnal frissítjük a történeti diát.



Forrás: Fővárosi Könyvtár Évkönyve

1911-ben ünnepelte 25 éves jubileumát a Deák Ferencz Szabadkőműves Páholy, és a néhány évvel korábban létrejött Fővárosi Könyvtár az általuk adományozott 20 ezer koronából tudta finanszírozni 2. számú (ám mégis elsőként kölcsönző) könyvtárának építkezését és könyvanyagának beszerzését. 

Hosszú huzavona után 1913. december 27-én Székács Ferenc, a Deák Ferencz Páholy tiszteletbeli főmestere adta át a főváros közönségét képviselő Bárczy István polgármesternek az első jelentős magyar közművelődési könyvtárat. A Páholy további gondoskodásának és a főváros anyagi szerepvállalásának eredményeként igazán korszerű „public library” kezdte meg ekkor működését a VII. kerületi Almássy téren. Korábban teljesen ismeretlen megoldásként nemcsak könyvekkel, de folyóiratokkal és napilapokkal fogadta gyermek és felnőtt látogatóit az olvasók igényeinek megfelelő nyitva tartással. 

Az Almássy téri könyvtár belső tere a Fővárosi Könyvtár Évkönyvében:


Ezek az újdonságok az olvasóközönségen kívül a könyvtáros szakmában is komoly visszhangot váltottak ki, és bevezetésük jogosságát a nagyszámú beiratkozó egyértelműen igazolta, ugyanis az első néhány hét hatalmas forgalmára való tekintettel az újonnan jelentkezők felvételét néhány hétig még korlátozni is kellett. Hosszas hányattatás és számos változás után 2004. február 14-én született újjá a könyvtár a Rottenbiller utca 10. szám alatt.


Forrás: Vasárnapi Újság, 1914.
Információ

Deák Ferenc Könyvtár

1074 Budapest, Rottenbiller utca 10.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek0702@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 342-5362
Vezető: Béres Ildikó
könyvtárvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.400 Ft
6 hónapra: 4.100 Ft
3 hónapra: 3.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények

Online