A könyvtár rövid története

Könyvtárunk - melyet elhelyezkedése miatt sokan Uzsoki Könyvtárnak is ismerhetnek -, nevét az 1968-ban épült és az évek során kultikussá vált Kassák Klub után kapta. Az egykori Kassák Klub kiindulópontja és helyszíne volt a Sebő Ferenc és együttese által 1973-ban elindított táncházmozgalomnak. Falai között játszott a KFT, az URH, itt mutatkozott be a Kontroll Csoport.

A Kassák Klub a megváltozott igények és az épület állagának romlása miatt 1990-ben bezárta kapuit. Könyvtárunk 1991-ben, az átépítést követően nyitott meg a földszinten. Az épület bővítése során felső szintet is kialakítottak, a tetőtérben jelenleg a Zuglói Ifjúsági Centrum (ZIC) működik.

Akkor és most
Képek forrása: http://www.bmknet.hu/kozmuv-cdk/6/html/pages/20_50.html (1977); FSZEK (2019)


Könyvtárunk széles kínálattal várja Olvasóit, melyben a szak- és szépirodalom mellett a romantikát, kalandot, krimiket, valamint a fantasztikus és vidám könyveket kedvelők is megtalálhatják a számukra érdekes olvasmányokat.

Újdonság, hogy olvasótermünkben kapott helyet a Gyerekkuckó, melyet legifjabb olvasóink igényeihez igazodva rendeztünk be.

Szeretettel várjuk minden kedves Olvasónkat!

Információ

Kassák Könyvtár

1145 Budapest, Uzsoki utca 57.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek1401@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 251-3669
Vezető: Cselikovics-Mrávics Katalin
könyvtárvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 3.100 Ft
6 hónapra: 2.100 Ft
3 hónapra: 1.500 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online