A Lőrinci Nagykönyvtár története 

Archív képválogatás a könyvtár történetéről ITT elérhető! 

1985. március 18-án ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuját a Lőrinci Nagykönyvtár a Thököly úton. A kétszintes, modern épület közel ezer négyzetméteren várta a kerület lakóit. A könyvtár jogelődje, Pestszentlőrinc első könyvtára 1948. novemberétől több mint negyed évszázadig a Ságvári utcában a Tündérkertben működött. Jó könyvek, figyelmes, segítő könyvtárosok vártak mindenkit. Időnként sorsfordulót jelentő író-olvasó találkozók (Sánta Ferenc, Oravecz Paula) kaptak helyet falai között, például Sánta Ferenc írói pályája innen indult útjára. 1976 őszén bezárták a könyvtárat. Életveszélyessé vált az épület. 1978-ban újra kölcsönzött a könyvtár a Baross utcában. A hely szűkös, száz négyzetméter, a környezet sem volt olyan szép, mint az előző.
Könyvtárunk homlokzata

A könyvtár 1985-ben költözött jelenlegi otthonába. Nyitáskor állománya 50 000 különféle dokumentumból állt: könyvek, hanglemezek, kották, kazetták, grafikák. A beiratkozási díj egy naptári évre felnőtteknek 3,- Ft, gyermekeknek 1,- Ft. Szerda kivételével mindennap lehetőség volt arra, hogy az érdeklődők felkeressék a gyűjteményt. A könyvtár olvasótermében több mint 5000 kötet várta a tanulni vágyókat, 140 féle hazai és külföldi folyóirattal. A gyermekkönyvtárban könyvtárbemutató órákkal, játékokkal, vetélkedőkkel várták az általános és középiskolai osztályokat, amelyek az évek során kibővültek kézműves foglalkozásokkal, rajz- és versmondó versenyekkel. A zenemű- és hangtár anyagát komolyzenei, könnyűzenei, népzenei felvételek, irodalmi művek, mesék, nyelvleckék alkották hanglemezen, magnószalagon, kazettán. Jazz- és értelmiségi klub is működött a könyvtár falain belül. A grafikai gyűjteményből a kortárs magyar alkotók sokszorosított grafikáiból kölcsönözhettek az olvasók. A könyvtár rendelkezett videomagnóval, színes televízióval, a videótár anyagát folyamatosan bővítették. 1986-ban megkezdődött az idegen nyelvű irodalom gyűjtése. Az évek során a Lőrinci Nagykönyvtár a kerület egyik kulturális központjává vált.

Könyvtárbelsőm fényképe a lépcsőházzal

2002 júniusában teljes belső felújítás vette kezdetét.
2003. július 1-jén egy minden tekintetben megújult könyvtár várta az olvasókat. A földszint mozgáskorlátozottak és a babakocsival érkező kismamák számára is bejárható lett. Az olvasói terek átgondolásával még áttekinthetőbbé vált az elrendezése. Az egypultos számítógépes kölcsönzési rendszer kialakítása, korszerű multimédiás válogatóövezet megteremtése, oktatóterem létrehozása, az újonnan kiépülő számítógépes hálózat lehetővé tette az elektronikus adatbázisokhoz való hozzáférést, az internethasználatot. A könyvtár új kölcsönzési terek kialakításával, kibővülve, megszépülve, szolgáltatásait kibővítve, új számítógépekkel várta olvasóit. A gyerekkönyvtárban új foglalkozások is megvalósultak, amelyek az évek során hagyománnyá váltak: izgő-mozgó foglalkozás, társasjátékklub, meseíró pályázatok. A Könyvet Házhoz szolgáltatása az idős, ágyhoz és házhoz kötött kerületi lakosok részére biztosította az olvasás lehetőségét. A Galéria 18 rendszeres képzőművészeti kiállításokkal várja az olvasókat. Könyvtárbemutatókkal, előadásokkal gazdagítjuk szolgáltatásainkat, megszólítva minden korosztályt, hogy a családok együtt, közösen használhassák a könyvtárat.

Kollázs programjainkról a résztvevőkkel
Fotók: FSZEK
Információ

Lőrinci Nagykönyvtár

1183 Budapest, Thököly út 5.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek1803@fszek.hu​
Telefonszám:
(1) 291-2575
Vezető: Juglné Vilhelm Tünde
könyvtárvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.400 Ft
6 hónapra: 4.100 Ft
3 hónapra: 3.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online