Ezt a cikket 2021. 07. 01 napján archiváltuk, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kádár-teszt

„Az államszocializmus az elmaradottabb országok pragmatikus modernizációs modelljének és egy utópikus társadalmi programnak a sajátos keveréke volt. Ez igazságosabb társadalmat ígért magántulajdon nélkül és általános társadalmi biztonsággal, amelyben ugyan senki sem gazdagodhat meg, de nyomorba se süllyedhet.

E célok megvalósítására törekedve a rendszer egyes időszakokban szélsőségesen diktatórikus, s mindig megkérdőjelezhetetlenül autokratikus volt. Hajlandó volt feláldozni az egyéni szabadságjogokat és újraelosztani a jövedelmeket, hogy a feltételezett homogén közösséget megteremtse és az elképzelt jövőt biztosítsa. A modernizációhoz és társadalmi egyenlőséghez vezető út tehát emberi szenvedéssel, megaláztatással és milliókat érintő éles társadalmi konfliktusokkal volt kikövezve. Ami az alsóbb társadalmi rétegek egy része számára igazságosság volt, az a többieknek igazságtalanságot, sőt pusztulást jelentett.”

Forrás: Berend T. Iván: Terelőúton: szocialista modernizációs kísérlet Közép- és Kelet-Európában, 1944-1990. Budapest: Vince Kiadó, 1999. 223. o. A mű megvan a FSZEK fiókkönyvtáraiban.

A fenti sorok egy tudóstól (Professor Emeritus, az MTA rendes tagja, Filozófiai és Történettudományok Osztálya) erednek, aki rendszerben összegzi a múltat. Tény, hogy a kádári időkben a politikát, a gazdaságot, a társadalmat és a véleménynyilvánítást utasításokra alapozták. A tükörképünk előbb intett csendre, mint az egyáltalán eszünkbe jutott volna. Az emberek viszont túlélni akartak és túl is éltek úgy, hogy a mindennapokban keresték örömeiket.

Kis szabadságaikra emlékezve indítjuk meg az újabb történelmi kvízünket.

A kérdéssor megválaszolása után azonnal megtekinthetik az elért pontszámot és azt is meg tudják nézni, melyik választ rontották el.

Jó szórakozást kívánunk!

1. forduló: A 60-as évek

A következő fordulót 2021. január 26-án tesszük közzé.

2. forduló: A 70-as évek

A következő fordulót 2021. február 2-án tesszük közzé.

3. forduló: A 80-as évek

Fotó: Wikimédia

Információ

Üllői úti Könyvtár (Kispest)

1191 Budapest, Üllői út 255.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek1901@fszek.hu​
Telefonszám:
(1) 281-1163 vagy (1) 666-1048/1901
Vezető: Popovics Beatrix
könyvtárvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.400 Ft
6 hónapra: 4.100 Ft
3 hónapra: 3.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények

Online