Ezt a cikket 2020. 05. 16 napján archiváltuk, a benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

CSIK - Ötödik forduló

Csepeli Irodalmi Kaszinó - Online irodalmi játék a Sétáló utcai Könyvtár szervezésében.

A helyes megfejtéseket lásd a forduló végén.

1.
1944. március 29, szerda
Drága Kittym!
Tegnap este az Oranje-rádióban Bolkenstein úr megemlítette, hogy a háború után összegyűjtenek majd minden háborús naplót és levelet. Erre persze itt mindnyájan ugrattak a naplóm miatt. Képzeld csak, milyen érdekes volna, ha megírnám a hátsó traktus regényét. A cím után azt hinnék, hogy detektívregényről van szó.
Azonban beszéljünk komolyan. Egészen érdekes volna tíz évvel a háború után megírni, hogyan éltünk, ettünk, és mi mindenről beszéltünk itt mi, zsidók. Bár Neked már rengeteget írtam, mégis néhány részletét ismered csak itteni életünknek. Például, hogyan rettegtünk mi, nők, a múlt vasárnap, amikor háromszázötven angol repülőgép félmillió kilogramm bombát dobott le Ijmuidenre. A házak úgy inogtak, mint fűszálak a szélben. Hát még a sok járványos betegség! Minderről sejtelmed sincsen. Ha mindent el akarnék mesélni töviről hegyire, reggeltől estig csak írhatnék. Az emberek sorba állnak főzelékért és minden egyébért, az orvosok nem látogathatják betegeiket, mert minduntalan ellopják járműveiket. Rengeteg a betörés és a lopás. Érthetetlen, mi lelte a holland népet, hogy egyszeriben ennyien adták lopásra a fejüket. Tizenegy, sőt nyolcéves kisgyerekek betörik a házak ablakait s mindent elvisznek, ami csak elmozdítható. Az emberek öt percre sem merik őrizetlenül hagyni a lakásukat, mert mihelyt kiteszik a lábukat, máris kifosztják őket. Az újságok naponta közölnek hirdetéseket, amelyekben jutalmat ígérnek azoknak, akik visszaadják az ellopott írógépeket, perzsaszőnyegeket, villanyórákat, szöveteket és egyéb holmit. Vannak, akik leszerelik az utcai villanyórákat s a telefonfülkék berendezését elviszik az utolsószál drótig. A lakosság hangulata nem lehet valami bizakodó; mindenkinek korog a gyomra, s a heti fejadag a pótkávé kivételével két napra sem elegendő. Az invázió pedig késik, s a férfiakat Németországba hurcolják. A gyerekek betegek vagy rosszul tápláltak, s mindenkiről lerongyolódik a ruha meg a cipő.
Egy pár cipő talpalásáért feketén hét forint ötvenet kérnek, de a cipészek így is alig akarnak új munkát elvállalni, vagy pedig négy hónapig kell várni egy talpalásra s még jó, ha addigra el nem vész a cipő. Egy nagy előnye azért mégis van mindennek: minél rosszabb az élelmezés és minél szigorúbb rendszabályokat alkalmaznak a lakossággal szemben, annál több szabotázst követnek el a hatóság ellen. Az élelmiszerjegy-elosztó hivatal, a rendőrség és a köztisztviselők zöme támogatja a népet, egy részük azonban besúgó, és sokakat juttat börtönbe. Szerencsére a holland lakosságnak csak csekély százaléka pártolt át az ellenséghez.
Annéd
(2 pont)

2.
– Közlegény!
– Na, mi van? – kérdezte a közlegény kedélyesen, hogy rokonszenvesnek lássék.
A századparancsnok kimeredt szemmel hátralépett.
Gent, a káplár ezt sziszegte Vanek úr mögött:
– Barom! A parancsnok előtt áll! Tisztelegjen!
– Bocsánat – mondta az újonc észbe kapva. – Nem ismerem még a rangjelzéseket. – És megemelte a sapkáját. – Alázatos tiszteletem... Nevem Van... Nevem van, de ez nem fontos...
A századparancsnok úgy nézte, mint aki kísértetet lát. Talán ez volt a világtörténelemben az első eset, hogy egy katona megemelte a sapkáját köszönésképpen.
Verdier őrmester a kapitány mögött halotthalványan mutatta a szalutálást. Mire Vanek úr feléje is megemelte a sapkáját, és csodálkozva mondta:
– Mi már találkoztunk! Hogy van?
– Vigyázz! – kiáltott a kapitány elképedve. – Mi ez?! Hülyék intézete?
– Nem hiszem – felelte Vanek úr bizonytalanul.
– Vigyázz! Miféle vigyázz ez?
– Mi értelme van ennek, kérem!...
– Hogy hívják?!
– Nevem Van... Nevem van: Petrovics.
– Hollandi?
– Én?
– Ne kérdezzen!
– Na jó, így nem lehet tárgyalni...
– Miért mondja, hogy Van Petrovics!
Vanek úr előrelépett, és egy karmesterszerű kézmozdulattal leintette a szólni készülő káplárt.
– Pardon... Én Gorcsev vagyok. Visszavonom a többit...
A parancsnoknak egy másodpercre bágyadtan lehunyódtak a szemei, és mély lélegzetet vett.
– Őrmester! Ezt az embert kihallgatásra! Tíz nap salle de police-ra terjessze fel! És megtörni a fegyelmezetlenségét! – Végigmérte Vanekot. – Maga az erőd fennállása óta az első újonc, akit az érkezése napján megbüntetnek! Szégyellheti magát! – Azután az altiszthez fordult. – Maguk is! Rompez! Altisztek velem jönnek a beosztásért!
És ment. Mögötte az altisztek. Egy fiatal hadnagy, aki eddig szótlanul nézte a jelenetet, most odajött.
– Ide hallgasson, barátom. Ugye, tudja jól, hogy vannak kitenyésztett vadászebek és gondosan megválasztott ősök után létrehozott különös tehenek. Hát maga, sajnos, egy tiszta tenyészete a nyárspolgárnak!
– Őrnagy úr állattenyésztő?
– Nem. Valamikor pszichológus voltam. Maga, barátom, igen szerencsétlen lelki alkat. Tudja, mi az, hogy antikatona? – Hogyne. Régi porcelánból készült Napóleon-szobor.
(3 pont)

3.
És most itt kergette a csónakot lefelé, a Witcham utca bal oldalán. Szaladt, de a víz nála is gyorsabb volt, és a csónak megelőzte. Ekkor erősödő bömbölést hallott, és észrevette, hogy ötven méterrel lejjebb a csatorna vízesésszerűen ontja a vizet egy még el nem dugult, hosszú, félkör alakú levezetőnyílásba, amely sötéten tátongott a járda szélén. George látta, hogy egy kopár ág, amelynek kérge sötéten, fókabőrszerűen fénylett, kilőtt nyílvesszőként a lyukba talál, egy pillanatra megakad, majd besiklik a mélységbe. És ide tartott az ő csónakja is.
– Hogy a francba! – kiáltotta elkeseredve.
Gyorsított, és már-már azt hitte, sikerül utolérnie a csónakot, ekkor azonban megcsúszott, elvágódott, felhorzsolta a térdét, és felordított a fájdalomtól. A járdán elterülve új szemszögből láthatta, ahogy a csónak egy utolsó örvénybe sodródva kétszer megperdül, majd eltűnik szem elől.
– Hogy a francba! – kiáltotta újra, és a kövezetbe öklözött. Persze ez is fájt: el is pityeredett egy kicsit. Ilyen hülyén elveszíteni ezt a jó csónakot!
Felállt, odament a csatornanyíláshoz, majd letérdelt, és belekukucskált. A sötétségbe zúduló víz furcsán, kongón csobogott. Kísérteties zaj volt, valahogy olyan, mint…
– Húha! – A kiáltást mintha madzagon rántották volna ki a torkán. George visszahőkölt. Bentről sárga szempár nézett rá; éppen ilyet képzelt el a pince mélyébe, csakhogy ott még soha nem találkozott vele. Valamilyen állat, gondolta kótyagosan, ennyi az egész, talán egy eltévedt macska… amelyik beszorult… De máris futni készült – csak egy-két másodperc még, amíg az agyában surrogó számítógép feldolgozza a villogó sárga szempár okozta megrázkódtatást… Érezte ujjai alatt a makadám nyers felületét, érezte, ahogy körülöttük vékony erekben örvénylik a jeges víz. Lelki szemeivel már látta, hogy feláll, és elhátrál a lyuktól – és ekkor, ebben a pillanatban szólította meg a mélyből egy nyugodt, sőt kellemesnek tetsző hang.
– Helló, Georgie.
George hunyorgott, majd újra a mélybe nézett, de nem akart hinni a szemének: mintha egy kitalált mesét látna, vagy valami filmet, ahol természetes, hogy az állatok megszólalnak, és táncra perdülnek. Ha tíz évvel idősebb, nem hiszi el, amit lát. De George nem volt tizenhat éves. George még csak hat volt. A csatornanyílásból egy bohóc nézett rá.
(5 pont)

4.
Maria sehogy sem értette, miért vagyok egyre kedvetlenebb és ingerültebb. Ő soha, egyetlen pillanatig sem volt rosszkedvű, sokat rágódtam rajta, vajon én miért különbözöm tőle ennyire. Azt is észrevettem, hogy a közelemben megváltoznak az érzései, gyakran félelem és rosszindulat sugárzott belőle. Hasonló jelek figyelmeztettek annakidején arra is, hogy Nettie és Lucy ellenünk fognak fordulni. Már azon voltam, hogy elpusztítom egyetlen szövetségesemet, létem központját, amikor Peter visszatért. Mesélt új életéről Charlotte-tal, elmondta, hogy léteznek olyan lehetőségek, amelyekről én még csak nem is álmodtam. Az elmúlt öt évben egyszer sem kellett harcolniuk, bár sok fajtánkbélivel találkoztak odafönn északon. Olyanokkal, akik képesek együtt élni, csetepaték nélkül.
Egyetlen beszélgetés elég volt hozzá, hogy meggyőzzön. Készen álltam rá, hogy elhagyjam Mariát, és némileg megkönnyebbültem, hogy mégsem kell megölnöm. A társa voltam, olyan sokáig éltünk egymás mellett, mint Carlisle és Edward, bár a mi kapcsolatunk korántsem volt ilyen erős. Ha az életed csupa harc és vérontás, akkor csak vékony szálak kötnek másokhoz, és ezeket a szálakat könnyű elszakítani. Úgy hagytam ott Mariát és a korábbi életemet, hogy hátra se néztem. Peterrel és Charlotte-tal kóboroltam néhány évig, kezdtem rákapni ennek az új, békésebb életnek az ízére. De a depresszióm továbbra sem enyhült. Nem értettem, mi lehet a bajom, míg Peter észre nem vette, hogy valahányszor vadászom, utána mindig rosszabbul vagyok. Ezen elgondolkodtam. Annyi éven át jószerivel egyébből sem állt az életem, mint mészárlásból és öldöklésből, jóformán minden emberi kiveszett belőlem. Semmi kétség, valóságos rémálom voltam, szörnyeteg a legrosszabb fajtából. De valahányszor újabb emberi áldozattal akadt dolgom, mindig visszatért valami ködösen abból a másik életemből. Amikor szépségem ámulatba ejtette őket, nekem mindig Maria és a másik két nő jutott az eszembe, amilyennek azon az utolsó éjszakán láttam őket, amikor még Jasper Whitlock voltam. E régi életemből felbukkanó emlék miatt erősebben hatott rá mindaz, ami ilyenkor történt, mint a többiekre. Mert én átéltem, amit az áldozatom érzett. Átéltem az érzéseiket, miközben megöltem őket.
(10 pont)

5.
Azt értem, HOGYAN csinálják, de nem értem, hogy MIÉRT.
Eltűnődött rajta, miként már eddig is sokszor, hogy vajon nem ő maga tébolyodott-e. Lehet, hogy az őrültség egyszemélyes kisebbséget jelent. Valamikor az volt az őrültség jele, ha valaki azt hitte, hogy a föld forog a nap körül; ma talán az, ha valaki azt hiszi, hogy a múlt megváltoztathatatlan. Lehet, hogy ő az egyetlen, aki ebben a hitben él, s ha így van, akkor őrült. Az a gondolat azonban, hogy őrült is lehet, nem nagyon zavarta; attól félt inkább, hogy téved.

Az eretnekségek eretneksége a józan ész. S az iszonyú nem az, hogy megölhetik az embert azért, mert másképpen gondolkozik, hanem az, hogy igazuk is lehet. Egyáltalán, honnan tudhatjuk, hogy kettő meg kettő valóban négy? Vagy hogy a nehézségi erő működik? Vagy hogy a múlt megváltoztathatatlan? Ha mind a múlt, mind pedig a külső világ csak tudatunkban létezik, s ha tudatunk maga szabályozható – akkor mi a helyzet?
Azért sem! Bátorsága egyszerre tiltakozni kezdett a beletörődés ellen. Bár semmiféle konkrét gondolattársítás nem idézte elő, tudatában felmerült O’Brien arca. Tudta, nagyobb biztonsággal, mint eddig, hogy O’Brien az ő oldalán áll. A naplót O’Brien számára – O’Briennek írja; olyasmi volt ez, mint valami véget nem érő levél, amelyet soha senki sem fog elolvasni, mégis egy bizonyos személyhez íródik, s ez a tény adja sajátos színezetét.
A Párt azt kívánja, hogy tagadjuk meg a szemünk és fülünk révén szerzett tapasztalást. Ez végső, leglényegesebb parancsa. Winston elbátortalanodott, ha a vele szemben álló irtózatos erőre gondolt; arra a könnyedségre, amellyel bármelyik pártértelmiségi legyőzhetné őt, ha vitára kerül ne a sor; a ravasz érvekre, amelyeket ő nem lenne képes megérteni, s még kevésbé tudna felelni rájuk. És mégis neki van igaza! Azoknak nincs igazuk, és neki igaza van. A nyilvánvaló, egyszerű és igaz dolgokat kell megvédenie. A maguktól értetődő dolgok igazak, ehhez kell ragaszkodnia! A fogható világ létezik, törvényei nem változnak. A kő kemény, a víz nedves, az alá nem támasztott tárgyak a föld középpontja felé zuhannak. Azzal az érzéssel, hogy O’Brienhez beszél, s hogy amit kimond, fontos sarkigazság, ezt írta le:
A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy. Ha ezt megtehetjük, minden egyéb magától következik.
(1 vagy 11 pont)

 

Válaszok:
1. Anne Frank: Anne Frank naplója (Olvassa el ide kattintva!)
2. Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó (Olvassa el ide kattintva!)
3. Stephen King: Az
4. Stephanie Meyer: Napfogyatkozás
5. George Orwell: 1984

 

 

 
Információ

Sétáló utcai Könyvtár

1211 Budapest, II. Rákóczi F. u. 106.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: fszek2101@fszek.hu​
Telefonszám:
(1) 276-3512
Vezető: Holczman Györgyné
könyvtárvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 5.400 Ft
6 hónapra: 4.100 Ft
3 hónapra: 3.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények

Online