Ifjú tehetségek a Zenei Gyűjteményben

Az Ifjú tehetségek a Zenei Gyűjteményben sorozatunk célja, hogy lehetőséget adjunk a zenei felsőfokú képzésben részt vevő hallgatóknak, illetve a zenei pályájuk elején álló, már végzett zenészeknek a bemutatkozásra, továbbá rendszeres helyszínt szeretnénk biztosítani a különféle megmérettetések előtti fizikai és mentális felkészüléshez.
Mindemellett célunk az is, hogy folyamatosan ápoljuk velük a kapcsolatot, nyomon kövessük pályájuk alakulását, s további fellépési lehetőséget kínáljunk nekik szalonunkban, immáron nem csupán a sorozat keretein belül, hanem bevonva őket a Zenei Gyűjtemény más rendezvényeibe is.

A tehetséggondozó programban való részvétel minden művész, illetve művészpalánta részére adott.
A jelentkezőknek – a már megszokott magas színvonal megtartása érdekében – az alábbi feltételeknek kell megfelelni:

1. a könyvtár beiratkozott vagy regisztrált olvasója és
2.1. valamely zeneművészeti intézmény 16 és 27 év közötti hallgatója, végzős vagy már végzett művésze
2.2. 16 éves kort még be nem töltött fiatal, aki rendelkezik oktatója, illetve egy elismert művész ajánlásával

Jelentkezni a sorozatban való részvételre az alábbi címen lehet:

Bándoli Katalin
bandoli@fszek.hu


Képválogatás a koncertekről
Fotó: FSZEK

Információ

Zenei Gyűjtemény

1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.
útvonal
Nyitvatartás:

E-mail: zene@fszek.hu, zenei.konyvtarkozi@fszek.hu
Telefonszám:
(1) 411-5011
Vezető: Bándoli Katalin
osztályvezető
Beiratkozás
Regisztráció természetes és jogi személyeknek:
ingyenes / 12 hónap
Regisztrációs olvasójegy adminisztrációs díja:
400 Ft / 12 hónap

Napijegy: 1.650 Ft / nap

Adott könyvtár használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 7.800 Ft
6 hónapra: 5.400 Ft
3 hónapra: 4.000 Ft

Minden tagkönyvtár egyidejű használatára jogosító olvasójegy:
12 hónapra: 10.000 Ft
6 hónapra: 7.700 Ft

Kedvezmények
Online