Dizseri Tamás
1949-2003
orvos
Életrajz
- hazánk első és mindmáig egyetlen protestáns kórházának megszervezője és irányítója;
- a Gödöllői Családóvó Nyári Egyetem szervezője (1982-1992);
- az Érdi Szakorvosi Rendelőintézet orvosa, később gyermekgyógyász főorvos. Érd város (50 ezer lakos) gyermek-egészségügyi alapellátásának megszervezője és irányítója (1980-90).
Dizseri Tamás Szolnokon született 1949. november 5-én. Édesanyja általános iskolai tanítónő, édesapja gimnáziumi tanár. Szülei négy gyermeket neveltek. Családjáról később ezt írta: ”Kegyelmi helyzetnek tartom, hogy születésemtől kezdve világos értékrendű, puritán protestáns család vett körül. Édesapám igen művelt, széles látókörű, szeretetteljes ember, aki arra tanított, hogy a közösségért a körülményektől függetlenül felelősséget kell vállalnunk, és a világ dolgait a megoldásokat kutató kritikával kell szemlélnünk.”
Dizseri Tamás 1975-ben nősült, felesége Dr. Nagy Enikő orvos. Három gyermekük született, András (1986), Ágnes (1992) és Krisztina (1994).
Orvosi diplomáját Szegeden, az Orvostudományi Egyetemen szerezte 1974-ben. Ezután 1980-ig a Pécsi Orvostudományi Egyetem Gyermekklinikáján dolgozott, majd közel 10 évig az Érdi Szakorvosi Rendelőintézet orvosa, később gyermekgyógyász főorvosa lett.
1980-tól legfőbb feladata a körzeti gyermekorvosi tevékenység mellett - Érd város (50 ezer lakos) gyermekegészségügyi alapellátásának megszervezése és irányítása volt. Ezen tevékenység keretén belül Pest megyében az elsők között szervezte meg az érdi Családsegítő Központot, illetve a sérült gyermekeket ellátó napközi otthont. 1988 és 1990 között a Pest Megyei Tanács Szociális és Egészségügyi Osztályának másodfőorvosaként irányította a megyei anya-gyermek egészségügyi ellátást, valamint a szociális ellátórendszert. Ebben az időben vált alapító tagjává a közel 10 éven át működő Gödöllői Családóvó Nyári Egyetemnek. 1990-ben kinevezték Pest megye Anya-, Gyermekvédelmi és Szociális ügyek főorvosává. Feladata egy megyei szintű Szociális Módszertani Központ megszervezése, illetve irányítása volt. 1992-től haláláig szervezte és irányította hazánk máig egyetlen protestáns kórházát, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházát. Élete végéig aktív tagja volt a CBMC Magyarországi Szervezetének, a Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társaságának (KEVE), a Magyar Kórházszövetségnek, illetve a Magyar Gyermekorvosok Társaságának. A Szent Ferenc Kórház Felügyelő Bizottságának és Szakmai Tanácsadó Testületének 1995-től tagja, illetve alelnöke. Ebben a funkciójában (is) mindent megtett a katolikus kórház felvirágoztatásáért. A 90-es évek végén, két éven át miniszteri főmegbízottként irányította az ORFI és a Budai Irgalmasrendi Kórház újjászervezését. 2001-ben a Johannita Lovagrend Magyarországi Tagozata tagjai közé, a Gyermekek Lelki Egészségéért Vadaskert Alapítvány pedig elnökévé választotta. Elkötelezett kórházszervező munkájának eredményeként 2002-ben a Mosdósi Tüdő- és Szívkórház is a Magyarországi Református Egyház intézményévé válhatott. Munkásságát számtalan állami és szakmai elismerés övezi: Szociális és Egészségügyi Minisztérium kiváló munkáért díj, Batthyány Strattmann László díj, Zuglóért emlékérem, Széchenyi-díj.
Számtalan társadalmi és egyéb funkciója, beosztása ellenére Dizseri Tamás elsősorban gyermekorvos volt. „Élete középpontjában a kicsinyek testi-lelki egészségének ügye állt, eköré gyűltek egyre gazdagodó életművének elemei. Mindent megmozgatott a legkisebbekért, elmenve ügyükben az éppen adott világ határáig” – írták róla később felnőtt orvos barátai.
Őnmaga így vallott hivatásáról, hitéről: „Életem során a hit és a hivatás mindig szorosan összetartozó élményt jelentettek. Ezek határozták meg életszemléletemet, világképemet, mindennapjaimat. Születésemtől a mai napig nagyon határozottan érzem, hogy a keresztyének nagyobb családjához tartozom, s ebben a minőségben vagyok református, orvos és a Bethesda gyógyító közösségének vezetője. A hit számomra azt a szándékot jelenti, amely, ha töredékesen is, de a krisztus-arcúságot próbálja megvalósítani. Református voltom a családi és közösségi hagyományokon túl abból a személyes meggyőződésből is fakad, hogy az igazi forrásokat szüntelenül keresnünk kell, és hitet kell tennünk a krisztusi kijelentés mellett: „én vagyok az út, az igazság és az élet.” Az igei üzenet melletti határozott kiállás, hűség, a megalapozott reménység mind fontos elemei hitemnek. Orvosként elsősorban a gyermekek és családjaik kerültek látókörömbe. Ők tanítottak meg arra, hogy a betegség tünetei mögött a teljes embert (gyermeket), egész családját, szociális kapcsolatait is keressem és meglássam. Éppen ezért az egészségügy számomra nem szolgáltatások bonyolult gazdasági, jogi, tudományos és technológiai rendszerét jelenti, hanem elsősorban a betegségében, hiányaiban, fájdalmaiban, elesettségében orvosra, ápolóra szoruló embertársaival szolidaritást vállaló közösséget.”
Nagyszerűen tudott érdeket képviselni, a szó jó értelmében lobbizni. Hasznát látta ennek saját kórházán túl a gyermekgyógyászati szakma, kórházak, klinikák, de az egész magyar kórházügy is. Soha nem hagyta figyelmen kívül a többi érintett jogos érdekeit.
Az Új Ember 2003. január 19.-i számában, egy nappal a halála előtt jelent meg Dizseri Tamás gondolatébresztő, lényeglátásról tanúskodó írása az Ökumenikus szemle című rovatban: „Életünk törékeny cserépedényben van s testi-lelki szenvedéseink, nyomorúságaink és vétkeink súlyos teherként nehezednek ránk. Mégis határozott vigasztalást kapunk Krisztustól, aki azt mondta: „Elég neked az én kegyelmem”. Aztán – az elhivatottak prófétikus előrelátásával – tovább ezeket írja: „Tudjuk, kincseink cserépedényünk összetörése által válnak láthatóvá és nyilvánvalóvá.”
Dr. Velkey György, orvos